Répatorta latte – egy pohár húsvéti kényeztetés

repatorta-latte

A húsvéti répatorta őrületem találkozott a kávé imádatommal, és így megszületett a répatorta latte. Természetesen nem került bele répatorta, mindössze megpróbáltam azokat az ízeket reprodukálni egy latte macchiattoban, amelyek megjelennek egy répaaortában is. Remélem, Te is beleszeretsz ebbe a (nem csak) húsvéti kávé különlegességbe.

Répatorta mindenhol

Idén nagyon elkapott a répatorta 🙂 Nem tudom, hogy az egy éve tartó bezártság kezd rajtam ilyen formában kiütközni, hogy mindenből próbálok valami mást is csinálni, de az tuti, hogy rosszul nem jársz se Te se én, mert elég jó receptek születnek.

A héten már megosztottam a répatorta energiagolyó receptemet, remélem már láttad 😉 Korábbi évekből pedig találsz itt a blogon egyszerű narancsos répatortát, ha kezdő házitündér vagy diós-mascarponés répatortát, ha szereted a kihívásokat.

repatortas-latte

Ezzel a répatorta latte-val azonban még magamat is sikerült meglepnem, hogy mik jutnak eszembe. Be is írtam a keresőbe, a répatorta latte szókapcsolatot, de találatot nem dobott fel (legalábbis is első 3 oldalon), így épp itt az ideje, hogy véget vessek ennek, és megosszam veled ezt a hiánypótló receptet 😀

Miből készül a répatorta latte?

Sokat gondolkoztam, hogy ital formájában ezt hogyan lehetne a legjobban visszaadni. Aztán eszembe jutott, hogy még ősszel készítettem egy mézes-gyömbéres diótejet, ami isteni volt. És miből van sok a répatortában? Dióból!

Elő is kaptam a NutraMilket és készítettem egy sima diótejet.  Boltban szerintem nem lehet ilyet készen kapni, ezért marad az otthoni megoldás.

(De ha nem szeretnétek ezzel pepecselni, akkor akár házi vagy akár bolti zabtejet vagy kesutejet is használhattok a recepthez)

Kerül bele természetesen reszelt répa is, és sok egzotikus fűszer is.

Az utolsó lépésnél kell egy komoly döntést hoznunk, hogy teszünk-e rá egy nagyadag tejszínhabot is, vagy megelégszünk a krémes tejhabbal. Ha nem vagy komoly diétán, akkor ne hagyd ki a tejszínhabot, mennyei vele.

diotej-repatortalatte

Diótej készítése

Részletesen írtam már korábban növényi tejek készítéséről, illetve a YouTube csatornámon 3 féle magtejet is megmutatok. Ezek alapján a diótej készítésről, most csak a lényeget emelem ki:

120 g diót a Nutramilkben  2 perc alatt krémes állagúra mixelünk. Hozzáadunk 8 dl szűrt vizet, és még további 4 percig turmixoljuk. Amikor készen van, leszűrjük és már indulhat is a répatorta latte készítés!

Ha nincs NutraMilked, akkor a törökmogyorótej recept alapján egy turmixban is elkésztheted. A dió elég puha, ami a legtöbb turmixnak nem okoz gondot.

Remélem, hogy húsvétkor a répatorta mellett, répatortás lattével is kényezteted magad, mert az utóbbi hetek történései után nagyon ránk fér egy kis kikapcsolódás és lazítás.

Kívánok Neked és szeretteidnek kellemes húsvétot!

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

Hurom-H300-feher-topjuicers

Hogyan válasszunk gyümölcsprést?

A  gyümölcsprés egyre több háztartásban jelenik meg, hiszen az egyik legegyszerűbb módja a több gyümölcs és zöldség fogyasztásának. Én is nagyon régóta vágytam már egy

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.