Valentin napi saláta ehető virágokkal

garnela_salata.jpgMi lenne, ha idén Valentin napon a virágokat nem vázába tennétek, hanem tányéron szolgálnátok fel és közösen ennétek meg egy romantikus vacsora keretében? Ez olyan lehetne, mint a Magyar népmesékben az Okos lány esete, aki hozott is meg nem is, jött is meg nem is… Valentin nap meg nem is 🙂 Mutatok egy könnyű, de annál inkább különleges saláta ötletet, amivel különlegessé tehetitek ezt estét szívecskék hada nélkül is!

Nem feltétlenül kell ragaszkodni olyan naptári dátumokhoz – mint a Valentin nap – ahhoz, hogy látványos és romantikus vacsorát fogyasszunk el a párunkkal. De ha már közeledik ez az alkalom, akkor ennek az apropóján mutatok egy saláta ötletet. Ez nem csak látványos, de nagyon finom is!

A Valelentin napi saláta mellé jól illik a pezsgő is, amelyből akár desszertet is tudsz készíteni, hogy az ízek még inkább összhangban legyenek. A mascarponés málnatortát előző nap is elő tudod készíteni. Ha pedig csak 15 perced van egy pohárdesszert elkészítésére, akkor próbáld ki a pezsgőkrémes málna pohárkrémet.

Valentin napi garnélás saláta 

Mielőtt rávetnénk magunkat a desszertre, mutatom, hogy hogyan készül a Valentin napi saláta.

Hozzávalók: 

  • Fél csomag bébispenót vagy vegyes saláta keverék
  • 1 evőkanál apróra vágott gyömbér
  • 1 tk apróra vágott fokhagyma
  • Egy tucat fagyasztott, pucolt garnéla
  • Ehető virág (nem a legkönnyebb tétel, de a neten több beszerzési helyet is találunk)
  • só, bors, olivaolaj
  • 1/2 citrom

Elkészítése:

  1. A bébispenótot egy tálba teszem, sózom, borsozom, öntök rá egy kevés olívaolajat és egy negyed citrom levét rácsorgatom. Kicsit összerázom és félreteszem.
  2. Egy serpenyőben olajat hevítek, amibe apróra vágott gyömbért és fokhagymát teszek. Amikor elkezd illatozni 1-2 perc alatt, hozzáadom a tisztított garnélát. Az egészet sózom, borsozom és pár perc alatt megpirítom.
  3. Már jöhet is a bébispenótos tál, amelyre ráfordítom az egész serpenyőt, összerázom és így lefedve teszem félre 5 percere. A hőtől a spenót is picit megpuhul, de ne párolódik szét.
  4. A tálaláskor ehető virágokkal díszítem.

Ha kíváncsi vagy, hogy gyakorlatban ez hogy néz ki, és jól jönne még ötlet Valentin napi főételre és desszertre is, akkor nézd meg a videómat is:

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

Hurom-H300-feher-topjuicers

Hogyan válasszunk gyümölcsprést?

A  gyümölcsprés egyre több háztartásban jelenik meg, hiszen az egyik legegyszerűbb módja a több gyümölcs és zöldség fogyasztásának. Én is nagyon régóta vágytam már egy

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.