Meghökkentő kütyük az IFA-ról

Idén szeptemberben is randevút adtak egymásnak a világ vezető elektronikai készülék gyártói és forgalmazói egymásnak Berlinben. A gyártó cégek kreativitása és megoldási ötletei továbbra hozták az eddigi évek dinamizmusát, bár idén a technek nagyobb volt a dominanciája az innovációk területén, mint a háztartási készülék gyártóknak. Természetesen a meghökkentő kütyükkel is találkoztunk, amelyekről az idő fogja eldönteni, hogy mekkora lesz a relevanciájuk a hétköznapokban.

Talán a legérdekesebb pavilon az IFA-n az a IFA Next névre keresztelt csarnok, ahol start-up-ok mutathatják be innovációikat. Talán nem is annyira meglepő, hogy olyan megoldások, amelyet például tavaly ebben a pavilonban láttam, idén már az egyik nagy gyártó portfóliójában köszönt vissza, mint újdonság. De lássuk is, hogy mi az az 5 kütyü, amit én igazán érdekesnek találtam.

1. Altató robot

A rohanó hétköznapok és a stressz egyik mellékhatásaként az ember egy harmada szenved alvási problémáktól. Nehezen alszanak el, az éjszaka közepén megébrednek, és már nem tudnak visszaaludni. Ha nem akarunk mindenféle gyógyszerhez nyúlni, akkor itt a Somnox megoldása, aki egy altatórobotot fejlesztett ki. Ezt a párnaszerű gépezetet egyszerűen csak magunkhoz kell ölelni, és már indulhatunk is álomországba. De hogyan segít? Egyrészt nyugodt lélegzést utánoz, mind akusztikusan, mind mozgásában, másrészt nyugtató, altató hangot bocsájt ki. A Kickstarter szerint 600 EUR körül les a szett beszerzési ára.

2. Interaktív kütyü kutya tulajdonosoknak

Az emberek mindennapjait megkönnyítő termékek mellett, minden évben megjelenik egy csokor olyan, egyre okosabb kütyü is a start-up-ok kínálatában, amely az elfoglalt állattartóknak kínál olyan megoldást, hogy ne érezzék azt, hogy a kedvenceiket egész napra felügyelet és szórakozás nélkül hagyják. A kutya a Laika névre keresztelt interaktív játékkal tudja magát szórakoztatni, mi az okos telefonunkkal látjuk mit művel a kis kedvencünk, ráadásul még beszélni is tudunk hozzá, és jutalom falatot is tudunk a készülék segítségével adni. A francia CamToy jelenleg az IndeGoGo-n futó kampányában már 350 EUR-ért előrendelhetjük, és várhatóan a karácsonyfa alá be is tehetjük a kiskedvencünknek szánt ajándékot

3. Pelenka okosító

A szülők, jellemzően az első gyermekük megszületése előtt minden hasznos, és még több haszontalan dolgot beszereznek, hogy tökéletesen felügyelet és kontroll alatt tarthassák csemetéjüket. Mostantól már a pelenkára sem kell külön figyelmet fordítani, ha beszerezzük a Opro9-et, amelynek segítségével pontosan láthatjuk az okos telefonunkon, hogy éppen mi zajlik vagy éppen nem zajlik a pelusban. A kütyü figyeli a pelenka hőmérsékletét és páratartamát és azonnal küldni az értesítést a szülőnek, hogy ha ideje kicserélni a pelust. Ez a kis eszköz akár már 50 $-ért a miénk lehet!

4. Szem masszőr

Aki egész nap a monitort nézi, az ismeri az érzést, hogy ég, fáj és szúr a szeme már estére. Ezt a problémát orvosolandó a kínai In-Trust Technology Aurai névre keresztelt terméke mindössze 6 perc alatt megmasszírozza a szemet. A termék leginkább egy VR szemüveghez hasonlít, de ebben víz kering és annak a finom mozgása megnyugtatja és felfrissíti a szemeket. A termék már elérhető, 249 $-os áron.

5. Ruha hajtogató

Ha utálod vagy nem tudod rendesen összehajtogatni a ruhákat, akkor megérkezett a segítség. Ez a ruha hajtogató szerkezet felismeri, hogy milyen típusú ruhát helyeztél bele, és annak megfelelően hajtja formára és gyűjti össze, hogy neked már csak be keljen helyezni a polcra. A FlodiMate talán legnagyobb hátránya a mérte, és az is, hogy mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, hiszen majdnem 1000$-t kérnek érte.

Ezek is érdekelhetnek:

Mindenki a hűtőkre fókuszál?! Trendek 2018-ban

Ezt hallgasd! – wireless fülhallgató teszt

2018-as trendek a háztartási készülékek piacán

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

Hurom-H300-feher-topjuicers

Hogyan válasszunk gyümölcsprést?

A  gyümölcsprés egyre több háztartásban jelenik meg, hiszen az egyik legegyszerűbb módja a több gyümölcs és zöldség fogyasztásának. Én is nagyon régóta vágytam már egy

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.