Plitvicei-tavakhoz mész? Ezt tudnod kell!

Nagyon sokat hallottam már róla, láttam a csodás képeket, és végre idén el is jutottam a Plitvicei-tavakhoz. A nemzeti park természetei szépségei elvitathatatlanok, de attól a „körítéstől”, amit kapsz mellé már nem tudsz igazán jó szájízzel távozni a parkból. Korántsem eltántorítani akarok senkit a Plitvicei-tavak felkeresésétől, inkább csak szeretnélek benneteket is felkészíteni arra, hogy mikkel érdemes számolni, hogy ne érjen meglepetés.

Érkezz korán!

A park reggel 7-kor nyit, és érdemes már már nyitásra érkezni, ha nem akarsz órákig sorban állni a belépőjegyért. Mi 7.15 körül értün a parkolóba, ami már jócskán tele volt, de azért jutott parkoló hely a betonon kijelölt helyen. Távozásunkkor már mind fa tövében állt autó, olyan helyen is, ahová nem is sejtettem, hogy lehet parkolni.

A viszonylagos korán érkezésünk jutalma volt, hogy csupán 35 percet kellett sorban állni, hogy megvehessük a jegyet. 11 körül, amikor eljöttünk, a sor már 3-szor akkora volt!

Ennek a legfőbb oka, hogy összesen 3! jegypénztár van és előre, online vagy bármilyen 2018-ban, egy UNESCO világörökség látványosság esetén elvárható módon nem lehet jegyet venni, ami számomra teljesen érthetetlen.

Hozz magaddal enni-inni!

Ha korán érkezel, és megúszod a nagy sorban állást, így akár már 8-kor kapun belül vagy, akkor érdemes reggelit, tízórait, kávét, vizet… magaddal hozni bőségesen mert a benti büfék csak 10-kor nyitnak. Végül is logikus, ki akarna reggel már 8-kor kávét inni, hiszen nem kell túl korán, hogy idejébe be tudjon állni a sorba.

Ne igyál sokat!

Mindenképp belépés előtt menj el mosdóba, vidd el a gyereket is, mert a park területén elég kevés a mosdó, és még a „bokor utcai” mentő lehetőség is kizárt, mert nagyon egyértelműen ki vannak jelölve az utak ahol mehetsz, tehát esélyed nincs a gyerkőccel természetes rejtek helyet találni, ha már nagyon nem bírná.

Készülj bőven pénzzel!

Azért sem akkora nagy baj, hogy nincsenek a büfék nyitva, mert amire kifizeted a fejenként majd 12.000 Ft-os belépőjegyet, már nem is biztos, hogy van kedved költeni még bármire. Itt jegyzem meg, hogy ebben nincs benne a parkolódíj, azt külön kell még fizetni távozáskor.

Ne bosszankodj!

Miután túlestél a fenti sokkon jön az abszolút csúcs, amikor rádöbbensz, hogy a park nincs körbekerítve, és az autóút felől csak az nem jön be ingyen bármiféle nehézség nélkül, aki nem akar. Szóval, miután sorban álltál egy csomót, kifizetted a nem kevés pénzt a belépőre, nem jutottál kávéhoz és még a szükség miatt az utolsó szakaszt rohanva kellett megtenned, ezen az apróságon ne akadj fent, hogy mások ugyan azt látják mint Te, csak a fenti tortúra nélkül 🙂

Ha ezekre felkészülten érkezel, akkor ilyen csodálatos dolgokat láthatsz:

Ezek is érdekelhetnek:

Fedezd fel a Közép-Dunántúlt gyerekkel!

Egy gyerekbarát hotel, ahol nem azt kapod, amire számítottál!

5 hely, amit keress fel a Bakonyban!

Calabria ízei – dél-olasz ízkalandok

Comói-tó gyerekke

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.