2018-as trendek a háztartási készülékek piacán

Minden év vége felé kíváncsian latolgatjuk, hogy mit hoz a következő év, mitől lesz más az élet január 2.-án, mint december 30.-án volt. Erre a kérdésre most nem fogok választ adni, viszont az idei háztartási készülék innovációk és gasztro trendeket figyelembe véve összegyűjtöttem, hogy melyek azok a készülékek, illetve megoldások, amelyek meghatározó szereplői lesznek az innovatív konyhának 2018-ban.

Okos készülékek

A készülékek okosítása, applikációval való összekötése már nem igazán újdonság, inkább már elvárás minden magára valamit is adó márka számára. Ami viszont az okos készülékeknél egy előrelépés, az a hang vezérelt, illetve a hang alapon kommunikáló készülékek. Az Amazon Alexája volt az első, akire felfigyelt a világ, és azóta a világcégek versenyt futnak egymással, hogy ki tud jobbat, hatékonyabbat alkotni.

Számunkra egyetlen rossz hír van, hogy a nyelvi fejlesztések terén hátul kullogunk, így ha beszélgetni szeretnénk a háztartási készülékeinkkel, akkor ezt még egy ideig csak valamelyik világnyelven tehetjük meg.

Összhang a konyhában – nélkülünk?

GE mérnökei már azon dolgoznak, hogy hogyan lehet minden készüléket – sütőt, főzőlapot, mikrót, melegen tartó eszközöket – úgy összehangolni, hogy emberi beavatkozás nélkül minden egyszerre készüljön el. Nekünk csak össze kell készíteni a hozzávalókat, okos eszközön beállítani, hogy mit szeretnénk készíteni, és mikorra legyen kész, mi meg élhetjük közben az életünket. Érdekes koncepció.

Tisztított hűtött vagy forró víz egy gombnyomásra

Egy magyar fejlesztés mellett sem mennék el – Nano vízadagoló rendszer-, amellyel még csak pár hónapja, Amszterdamban a világ egyik legrangosabb víztechnológiai rendezvényén az Aquatechech-en ismerkedett meg a nagyvilág. A készülék nagyszerűsége azon túl, hogy a víz szűrésével szükségtelenné válik a palackozott vizek vásárlása, energiahatékonyan adagolja akár a forró, akár a hűtött vizet. Ezek mellett pedig kompakt méretű és kifejezetten dizájnos darab, így bármilyen konyhapulton jól mutat.

A fenntarthatóságot elősegítő készülékek, és környezetbarát megoldások egyre inkább előtérbe kerülnek 2018-ban.

Rágcsálható-jégkocka készítő gép

Ha már van tökéletesen szűrt vizünk, és az az Indiegogo-n barangolunk, akkor már előrendelhető az Opal Ice Maker, amely egy olyan háztartási jégkocka készítő gép, amelyek úgynevezett rágcsálgató-jeget tudunk készíteni. Ezzel a típusú jéggel találkozhatunk a gyors éttermek italaiban és a bárok koktéljaiban. A fagyszóba betett jégkocka készítő tábla jegét soha nem foguk tudni olyan ízletesen elrágcsálni, mint ezt, a különleges, kifejezetten rágási célra készült jégdarabokat. Feltéve, ha leküzdhetetlen vágyat érzünk a jégevésre nap, mint nap.

Kézműves sör a konyhából

Ma már minden magára valamit is adó vendéglátóipari egység sör kínálatában megtaláljuk a kézműves sör kategóriába tartozó különlegességeket. Az aki igazán ínyenc, és nem éri be bármivel, jövő nyáron már a saját maga által készített sörrel fogja a szomját oltani a kánikulában. 

Egyre több gyártó kínál ilyen készüléket, és hozzávalókkal együtt, hogy ne kelljen külön azon kattognunk, hogy jó-jó, de honnan lesz minőségi malátánk például.

Gőzsütő, ha ízek mellett az egészség is fontos

A gőzsütő önmagában nem újdonság, mert már jó pár éve elérhető a legtöbb gyártó kínálatában. A készülék azért került be a 2018-as trend válogatásba, mert az egészséges táplálkozás már túl lendült a trendiségen, és a legtöbb ember számára, akinek ez valóban fontos életformává vált.

A gőzsütő illetve a gőzpárolók pontosan ezt a keresletet szolgálják ki, egészséges, tápanyagokban gazdag megoldást kínálnak otthonra. Ezeken túlmenően még az Instagram fotókon is szebben mutatnak az így készült ételek 🙂

SousVide – egy profi szakács a konyhádba

Az éttermek világában a SousVide technológia teljesen hétköznapi. A háztartások még csak most kezdenek vele ismerkedni, és fedezik fel a roppant nagy előnyét ennek a speciális hőkezelési eljárásnak. Azon túl, hogy egy sousvide hús soha nem szárad ki, hanem zaftos és omlós lesz, akár egy hétre előre elő tudjuk készíteni az ételeket, és úgy érezhetjük, minden este egy profi privát séf készítette a vacsorát.

Személyre szabott hűtési megoldások

A személyre szabott megoldások már a hűtőkbe is beköltöztek. Saját igényünk szerint alakíthatjuk a belső teret és tehetjük komfortossá a hétköznapokat. Egyre több gyártó kínál szabadságot, hogy az ételeknek és az igényünknek megfelelően, akár naponta átvariáljuk a hűtőnk belsejét, vagy a praktikusság jegyében dupla hűtőajtót használhatunk, hogy ne kelljen átszellőztetni az egészet, ha csak egy italt szeretnénk kivenni. Sőt, ma már egyetlen kopogtatással be is leshetünk a hűtőbe anélkül, hogy kinyitnánk.

Ebben az esetben azért vigyázzunk, hogy ne felejtsünk az ajtóba semmi olyat, ami akár pár napon belül elkezdhet kimászni, nehogy saját magunkat rémisztgessük!

Ha érdekelnek az innovációk, akkor nézd meg a 2017-es berlini IFA összefoglaló videómat is:

Ezek is érdekelhetnek:

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.