Keleti kalandok 3 fogásban: tavaszitekercs, thai kókuszos csirke leves, falafel humusszal

Szeretek kipróbálni egzotikus ízeket, megízlelni a távoli országok ételeit és ezeken keresztül pár percre elmerülni a gondolatban, hogy milyen is lehet ott az élet. A török konyhához való viszonyomról már írtam Nektek, most egy kicsit távolabb kalandoztam el, no persze csak a tányéromon, mert helyileg csak a belvárosig mentem, ahol megtanultam 3 különleges ételnek az elkészítését egy hangulatos vacsora keretében.

Azt eszed, amit főztél!

Az utóbbi időben többször is felmerült bennem, hogy milyen izgalmas lehet egy főző tanfolyammal egybekötött vacsora, ahová nem csak enni megy el az ember, hanem élményt szerezni és mellékesen elsajátítani néhány trükköt, amelyet a saját konyhájában is be tud majd vetni.

Pont ezért örültem nagyon, amikor meghívást kaptam a Béterv lakásétterembe a Smart Cooking School következő eseményére, amelynek a témája a keleti konyha volt. A menüt átböngészve már előre örültem, hogy végre megtudom a thai kókuszos curry leves titkát, amelyet nagyon szeretek, de eddig még soha nem gondoltam, hogy akár én is el tudnám készíteni.

De ne szaladjunk ennyire előre, hanem kezdjük szépen az elején, az előétellel.

Tavaszitekercs citromos chiliszósszal

Ez az étel soha nem tudtam igazán hová tenni a fejemben, hogy ez milyen is pontosan, jobban mondva miből van a „burkolata”. A választ Bíró Botond Boldizsár parfümséftől megtudtam: rizslapba van göngyölve a zöldség, a hús, a garnéla és egy kis mungóbab tészta (hivatalos nevén vermicelli), és egyben megpárolva ez a kis csomag

Az első feladat az volt, hogy julienne-re kellett vágni a répát, uborkát és a kaliforniai paprikát. (itt azért volt aki már elakadt, hogy mit is jelent a julienne 🙂 ) Következő lépésben a rizslapot meleg vízbe beáztattuk, majd mikor már formálhatóra puhult, akkor egy száraz konyharuhára raktuk és a közepébe belehelyezzük a többé-kevésbé egyforma nagyságú zöldségeket. A tetejére ment még egy kis menta és koriander és egy adag kissé csúszós tészta.

És itt jött a mutatvány: tekerjük fel, mintha egy töltött káposztát készítenénk. Ja persze nem gond, hisz azt minden héten szoktam 🙂 De megvan a módszer erre is: először a két oldalát hajtjuk rá, jobbról-balról. Ezután a hátsó, felénk eső részét ráborítjuk és elkezdjük előre jó szorosan tekerni. Egyszerű, ugye? 😉

Ha elkészült, akkor gőzpárolóban, 1-2 percig még pároljuk. A klasszikus ázsiai konyhában ezt bambusz párolóban teszik meg, mi ennek hiányában egy Zepter edényt használtunk, amelyhez volt egy pároló feltét is.

Az elkészült remekművet – ami kicsit szétszakadt, és ezért szét is esett – házilag felturbózott chiliszószal öntöttünk nyakon. Ázsiai boltokban kapható édes chiliszószt friss gyömbérrel, szezámolajjal, halszósszal, lime-al és kevés világos szójaszósszal kevert össze Botond, a saját ízlése szerinti arányokban, ami az ő titka 🙂

Zöldséges, könnyű ételnek nem volt rossz, a chiliszósz sokat dobott rajta, de nekem összességében túlzottan fitt kaja volt, tehát csak ezzel nem laknék jól, de előtelnek kellemes.

Kókusztejes curry leves csirkével

A leves alapja már elő volt készítve, a befejezést pedig nézőként szemléltük, és élveztük a felszálló egzotikus illatokat. A receptet természetesen elkértem, mert tervezem, hogy itthon is megpróbálkozom vele, nem tűnt lehetetlennek, maximum az alapanyagok beszerzése körülményesebb.

Csirke aprólékból alaplevet főzünk (értsd húsleves), a szokásos alapanyagokhoz (leves zöldség, só, bors, babérlevél) hozzáadunk kaffir lime levelet, gyömbért, thai citromfüvet és lime-ot és 2-3 órán keresztül lassú tűzön főzzük. Ha kész, akkor jöhet a gyors összeállítás.

Csirkemellet aprított hagymán, gyömbéren, thai citromfűn megpirítjuk, majd hozzáadjuk a curry pasztát. (Lehet sárga, zöld vagy vörös is. Figyelem, a vörös curry a legcsípősebb, azzal csak extra bátor emberek próbálkozzanak!) Érdemes kisebb adagonként hozzáadni. Amikor ezt homogénné kevertük a fazékban, akkor felöntjük a leszűrt alaplével. Hozzáadunk még kaffir lime levelet, és 1-2 lime levét is. Mikor a csirkemell megfőtt 1 liter kókusztejjel behabarjuk. Tálaláskor friss piros chilt, egy cikk lime-ot és friss koriandert szórunk a tetejére.

Ez egy kicsit csípős lett, de fenomenálisan finom! Nem tudtam eldönteni, hogy az illatok vagy az ízek intenzívebbek, mindenesetre ezt akár minden héten meg tudnám enni!

Falafel humusszal és tortillával

Igazán jó falafelt nehéz találni itthon, nem is nagyon szoktam enni, de a Bétervben megtanultam úgy elkészíteni, hogy az valóban finom legyen és rájöttem ez nem is annyira bonyolult! 🙂

A lecsöpögtetett csicseriborsót összeturmixoljuk lilahagymával, friss petrezselyemmel, friss korianderrel, sóval, borssal, fokhagymával és római köménnyel. Mikor már jól összekevertük, akkor hozzáadjuk a lisztet (sima fehér, de lehet csicseriborsó liszt is), de ezt már kézzel, vagy kanállal keverjük. Mikor formázhatóvá gyúrtuk, akkor kis gombócokat formázunk belőle, majd forró olajban (180 fok) aranybarnára sütjük. A Zepter indukciós lapján az olaj pillanatok alatt átforrósodott, így az egész elkészítése nem igényelt több időt mint 8-10 perc. (A csicseriborsó és liszt aránya: 2/3 csicseriborsó, 1/3-ad liszt.)

Jót tesz a falafelnek, ha humuszba mártogatjuk (és az előételből megmaradt a juliennere vágott zöldségnek is). De hogy is készül? Ha száraz csicseriborsót használunk akkor 1 nappal előtte bő! vízbe be kell áztatni, majd másnap puhára főzni. Egyébként a konzerv főtt csicseriborsó is tökéletes választás. Egy szűrőn át lecsöpögtetjük és jól átmossuk. Egy mélyebb tálba helyezzük, tahinit (szezámpaszta) öntünk hozzá és olívaolajat, majd összeturmixoljuk jó krémessé. Ha száraznak ítéljük akkor olívaolajjal lehet lágyítani. Fűszerezéshez pedig ízlés szerint sót, fehér borst, fokhagymát és citromot használunk.

Mikor elkészült, a tortilla alapot megkenjük a humusszal és a golyókat ráhelyezzük. Friss korianderrel és bármilyen friss roppanós zöldséggel megszórjuk és feltekerjük.

Bevallom nekem a tortilla lap nem hiányzott annyira hozzá, szívesebben mártogattam csak, de tízóraira vagy ebédre ez így egy komplett vegán fogás lehet.

Az est végére mindenki jól lakott a saját főztjével, és közben a vendéglátónk elmesélte, hogy a lakásétteremben illatvacsorákat is szokott tartani, ami szintén egy nagyon izgalmas program lehet.

Ha szeretnéd Te is kipróbálni egy ilyen főzőtanfolyamot, akkor itt megnézheted, hogy milyen tematika lesz még idén.

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és további érdekes tartalmakért csatlakozz a SMARTA Facebook közösséghez!

Ezek is érdekelhetnek:

Omlós sertésszűz friss kerti zöldségekkel

Egy igazi csajos vacsora: SousVide csirkemell gyümölcsökkel és sabayon mártással

Csirke tikka masala Smarta konyhájából

Lazac duo Smarta konyhájából

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.