Fehér csokis karácsonyi vajas keksz

A karácsonyi készülődésben talán azt szeretem a legjobban, hogy ilyenkor a gyermekem is sokkal szívesebben sürög-forog a konyhában, és megtalálja azokat a részfolyamatokat, amelybe szívesen bekapcsolódik, és így együtt tudunk tevékenykedni. Pár napja hozzákezdtem egy adventi vajas keksz elkészítésének, és amire kisült a keksz, addigra ő is megjelent a konyhában, és a dekorálást már ő fejezte. Nem így terveztem, de ennél jobban nem is sikerülhettek volna a kekszek. De már mutatom is a receptet!

Egyszerű vajas keksz recept

Hozzávalók:

  • 340 g vaj
  • 500 g liszt
  • 150 g porcukor
  • 1/4 teáskanál só
  • 1 teáskanál vanília aroma

Elkészítése:

  1. A szoba hőmérsékletű vajat egy robotgép segítségével krémesre keverjük, majd hozzáadjuk a porcukrot és azzal együtt habosra keverjük.
  2. Hozzáadjuk a lisztet, a vanília aromát és a sót, majd alacsony fokozaton összemixeljük a hozzávalókat vigyázva, hogy ne keverjük túl, nem kell, hogy egységes tésztává álljon össze, csak a hozzávalóknak kell egybe állnia.
  3. A tésztát a kezünk segítségével homogénné gyúrjuk, korongot formázunk belőle, majd legalább 1 órára, letakarva a hűtőbe tesszük.
  4. A lehűlt tésztát liszttel megszórt nyújtódeszkára tesszük és kb. 3 mm vékonyra nyújtjuk.
  5. Karácsonyi szaggatókat belisztezzük és tetszés szerinti formákat vágunk belőle.
  6. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és kb. 18-20 perc alatt 170 fokon aranybarnára sütjük.

Keksz dekorálás

Gőz felett fehér csoki pasztillát olvasztunk, a kekszeket sütőrácsra helyezzük, alá sütőpapírt teszünk, és a kekszeknek a felére rácsorgatjuk a fehér csokit.

Ha a gyermeked szeretné csinálni, akkor javaslom, hogy várjátok meg, hogy kicsit megdermedjen a csoki, ne engedd a forró csokoládéval dolgozni, ha még kicsi. A félig kihűlt csokit egy kés vagy kanál segítségével kenjétek rá a kekszekre – a mienk is így készült most.

A még meleg, folyékony csokit tetszés szerint dekoráljátok apró dekor-cukorkákkal, magvakkal vagy aszalt gyümölcsökkel.

Ha szívesen készítenél csupa-csokis kosárkákat is karácsonyra, akkor nézd meg ezt a videómat is:

Ezek is érdekelhetnek:

Fantasztikus sós karamellkrém

Lélekmelengető mézeskalács latte házilag

Kávébab formájú kávés süti

Ezt süsd karácsonyra: pekándiós-narancsos koszorú

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

Hurom-H300-feher-topjuicers

Hogyan válasszunk gyümölcsprést?

A  gyümölcsprés egyre több háztartásban jelenik meg, hiszen az egyik legegyszerűbb módja a több gyümölcs és zöldség fogyasztásának. Én is nagyon régóta vágytam már egy

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.