Fahéjas mini fánk – a sütőből

sutoben-sult-fank

Imádom a fánkot, viszont az olajban sütés nem igazán tartozik a kedvenc konyhai elfoglaltságaim közé. Viszont amerikában népszerű a sütőben sült verzió is, ami különösen jól fotózható, hiszen szép, szabályos alakja lesz a sütőformától. Így aztán egyértelmű volt, hogy az idei farsangi szezon befutója a sütőben sült mini fánk lesz, aminek az elkészítése sokkal egyszerűbb, mint elsőre gondolnád!

Farsangi fánk mini kivitelben

fahejas-mini-fank

A fánk az egyik gyengém. Imádom a klasszikus szalagos fánkot házi baracklekvárral, de az totálisan egészségtelen amerikai cukros verziókból is sokat meg tudnék enni. Amikor pár éve New Yorkban jártunk, elég sokat ettem belőle, mert ott szinte minden sarkon kapni. Sajnos-szerencsére itthon azért nem ennyire jó a kínálat.

Olajban sütni pedig utálok, mert napokig olajszag terjeng(ene) a lakásban. Talán a bundáskenyér az egyetlen, amit bő olajban sütök, de azt is ritkán, és kizárólag nyáron, amikor a teraszra ki tudom tenni a mobil főzőlapomat. Így aztán nem fenyegetem magamat azzal, hogy fánkot sütök :-). Legalábbis olajban.

VIszont rákaptam a mini fánkra, ami nagyon gyorsan kész van, és eszméletlen finom. Így nem is volt kérdés, hogy idén farsangkor mi készül: fahéjas mini fánk.

Sütőben sült fánk

sutoben-sult-fank

Elsőre talán furcsa lehet, hogy hogyan is lehet fánkot sütőben sütni. Fontos tisztázni, hogy végeredményben nem szabad azt a könnyed, légies sült kelt tésztát várni, mit amilyen a klasszikus fánk, hiszen ez teljesen más tésztából készül, nincs dagasztás-kelesztés.

Hagyományos méretben is lehet sütőben sült fánkot sütni, azonban annál már vannak fenntartásaim, ott jobban hiányolom a kelt tészta lazaságát. De a mini fánk esetében valahogy kevésbé zavar. Talán a rengeteg cukros fahéj miatt – amit imádok – nem annyira figyelek a tésztára 😀

Ha Te is imádod a cukros-fahéjas édességeket – és téged nem riaszt el az olajban sütés – akkor próbáld ki a kanadaiak fánkját, a sült hódfarkat!

Alapvetően két eszközre lesz szükséged, ha sütőben szeretnéd megsütni a fánkot: mini fánksütő formára és egy töltőzsákra. (Nem szükséges a végére semmilyen kinyomó minát tenni, csak most nem találtam a sima kinyomómat, ezért maradt a mintás)

mini-fank-sutoforma

A kisült mini fánkokat pedig ízlésednek megfelelően variálhatod. Megforgathatod cukros fahéjban, csokiba márthatod, tehetsz rá cukormázat, vagy simán hagyod, és lekvárba tunkolod.

Print
clock clock iconcutlery cutlery iconflag flag iconfolder folder iconinstagram instagram iconpinterest pinterest iconfacebook facebook iconprint print iconsquares squares iconheart heart iconheart solid heart solid icon
mini-fank-recept

Fahéjas mini fánk – a sütőből


  • Author: melinda_smarta_boss
  • Total Time: 25 minutes
  • Adag: 24 db 1x

Description

Ha nem szeretsz olajban sütni, de a fánkról sem szívesen mondasz le, akkor próbáld ki ezt az egyszerűen elkészíthető, sütőben sült fahéjas mini fánk receptet!


Hozzávalók

Skála

Tésztához:

  • 110 g liszt
  • ½ tk sütőpor
  • ½ kk szódabikarbóna
  • ½ kk só
  • 70 g lágy vaj
  • 50 g cukor
  • 1 tojás
  • 40 g görög joghurt
  • 20 g szűrt víz

A bevonathoz:

  • 30 g olvasztott vaj
  • 40 g cukor
  • 1 tk fahéj

Elkészítés

  1. A száraz hozzávalókat átszitáljuk egy tálba és összekeverjük.
  2. A vajat a cukorral habosra keverjük egy mixerben, majd hozzáadjuk a tojást és azt is beledolgozzuk.
  3. A joghurtot és a vizet egy kis edényben összekeverjük.
  4. A vajas mixhez hozzáadjuk a száraz hozzávaló felét, egy spatula segítségével eldolgozzuk, majd a joghurtot, ezt is beledolgozzuk, majd a száraz hozzávaló másik felét.
  5. Amikor homogén állagú töltőzsákba tesszük és egy kiolajozott mini fánksütő formába nyomjuk.
  6. Előmelegített sütőben 170 °C-on 9-10 perc alatt megsütjük
  7. 2-3 percig hagyjük hülni mielőtt kifordítjuk a formából. Várjuk meg, hogy kihüljenek a fánkok.
  8. Olvasszuk meg a vajat és egy kis edényben keverjük össze a kristálycukrot a fajéjjal.
  9. Egy ecsettel kenjük meg a fánkokat az olvasztott vajjal, forgassuk bele a fahéjas cukorba. És készen is vagyunk!

Megjegyzések

A tápérték adatok tájékoztató jellegűek. A valós értékek eltérhetnek a felhasznált alapanyagok típusától függően.

  • Prep Time: 15
  • Cook Time: 10
  • Category: Desszert
  • Módszer: Sütés

Tápértékek

  • Adag: 1 db
  • Kalória: 66 kcal
  • Cukor: 3,8 g
  • Só: 16,2 mg
  • Zsír: 3,7 g
  • Telített zsír: 2,2 g
  • Telítettlen zsír: 1,5 g
  • Szénhidrát: 7,3 g
  • Rost: 0,1 g
  • Fehérje: 0,9 g
  • Koleszterin: 16,9 mg

Kulcsszavak: mini fánk

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

Hurom-H300-feher-topjuicers

Hogyan válasszunk gyümölcsprést?

A  gyümölcsprés egyre több háztartásban jelenik meg, hiszen az egyik legegyszerűbb módja a több gyümölcs és zöldség fogyasztásának. Én is nagyon régóta vágytam már egy

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.