7 gyerekbarát DIY ötlet az ünnepi készülődéshez

Alaposan megcsappantak a program lehetőségeink, és ilyenkor extra kreativitásra lehet szükségünk, hogy aktívan töltsük a hétvégéket, főleg, ha gyermekünk is van. Szerencsére az adventi és a karácsonyi készülődés sok lehetőséget tartogat, amivel két legyet üthetünk egy csapásra: lefoglaljuk a gyermeket, és az otthonunkat ünnepi hangulatba hozhatjuk, ami jelen esetben a lelkünknek is biztosan jót fog tenni. Lássuk, hogy mi mindent készíthetünk otthon!

Légy kreatív, mutatom hogyan!

A tavaszi lockdown pozitívuma az volt, hogy egyre kellemesebb lett az idő, és sok apró dologgal foglalhattuk el magunkat a kertben. A legfőbb kreatív és egyben alkotó elfoglaltságunk a veteményezés volt, és minden nap örömmel nézegettük és kóstolgattuk a növekvő zöldségeket és gyümölcsöket.

Sajnos ezt a hűvös novemberi napokon viszont azért lehetünk hálásak, hogy közelednek az ünnepek, és az adventi készülődéssel le tudjuk magunkat, a gondolatainkat és gyermekünket is foglalni. Múlt héten már mutattam néhány tippet, hogy a lakást mivel lehet adventi hangulatba hozni, most jöjjenek a kézműves DIY tippek!

Tudom, nem olyan könnyű hirtelen kreatívnak lenni, és egy rajztanár tehetségével (és eszközkészletével) nekiállni az alkotásnak. De ettől még nem kell lemondani a közös munka öröméről, hiszen a Tchibo Magyarország legújabb kínálatában is nagyon sokféle előkészített ötlet vár megvalósításra.

1. Adventi sütemények szeretettel

Az egyik legkézenfekvőbb alkotási folyamat a közös sütés. Az aprósütemények, linzerek sokáig elállnak, ezért nyugodtan már most nekikezdhetünk a sütemények tesztelésének. Próbáljunk ki új recepteket, és ami a legjobban tetszik, azt újra elővehetjük karácsonykor. Akár itt a blogomon, akár a YouTube csatornámon is találtok bőven recepteket.

Íme néhány kedvcsináló ötlet:

Mandulás hókifli

A legegyszerűbben egy szillikon sütőforma segítségével tudjátok elkészíteni, ahogy ebben a videómban korábban már megmutattam. De ugyanezt a receptet akár csillag alakban is kipróbálhatjátok, és a különböző formák használatával még színesebbek lesznek a süteményes tányérok.

Lekváros linzer

Nálunk nincsen ünnep lekváros linzer nélkül, ami szintén nagyon jól variálható. Különböző linzer kiszúróval és a töltelékekkel lehet színesíteni a kínálatot. A klasszikus baracklekváros linzer mellett, töltelékként tehettek bele citromkrémet, és házi mogyorókrémet is.

Adventi muffin

Muffin variációk is jól jöhetnek, amelyeknek a legnagyobb előnye, hogy villámgyorsan készen vannak, és ha előkerülnek a karácsonyi kapszlik és dekorációs elemek, a legkisebbeket is könnyedén rá vehetjük a közös sütögetésre, és utána a jól megérdemelt közös uzsonnázásra, amit egy játék kávézóból szolgálhat fel nekünk a gyermekünk.

2. Ehető karácsonyfadíszek

Maradva a sütögetés témánál, az ehető karácsonyfadíszek készítése is jó program lehet. Ehhez elég egy egyszerű vajaskeksz recept, de a karácsonyi mintás dombornyomott sodrófa és egy garnitúra karácsonyi sütiszúró nélkülözhetetlen.

Ezek a kekszdíszek akár gasztro-ajándéknak is jól jöhetnek, a nagyszülők és a barátok is biztosan örülnek az efféle csemegének, főleg, ha csinosan, ünnepi süteményes dobozba csomagoljuk őket.

3. Adventi kalendárium

Most különösen fontosak az apró élmények és meglepetések, amelyek fel tudják dobni a hétköznapokat. Az adventi kalendáriummal a gyerkőcnek minden nap mosolyt csalhatunk az arcára, amely a mi lelkünket is felvidíthatja, hiszen nincs annál boldogabb látvány, mint amikor a gyermekünk reggelente izgatottan kukkant bele a kis kék zsákba, hogy mit is rejthet.

A bolti, kész kalendáriumok helyett vegyük elő a saját kreativitásunkat, alkossuk meg gyermekünkkel közösen az idei adventi kalendáriumot, amit mi töltsünk meg apróságokkal az éj leple alatt. Sokkal nagyobb lesz az öröm, mintha csak a csokoládék alakja változik a kalendáriumban, de semmi meglepetés nem társul a várakozáshoz.

4. Mikulássapka házilag

Az még mindig nagy kérdés, hogy idén a Mikulás tud-e jönni az óvodákba és iskolákba, vagy csak az éjjel csempész a csizmákba ajándékokat. Bárhogy is legyen érdemes rákészülni, és egyedi mintás mikulássapkával várni, aminek már az elkészítése is jó móka, és segít elhinni, hogy csodák még léteznek. 

5. Hímzett karácsonyfadíszek

Ha nem csak saját süteményt szeretnénk a fára akasztani, hanem más apró kis díszeket is, remek kreatív és finom-motorika fejlesztő elfoglaltság lehet a hímzés, főleg, ha kifejezetten karácsonyi mintás díszeket alkothatunk. Amikor megláttam ezt a szettet a Tchibo kínálatában elkapott a nosztalgia, hogy kiskoromban én is milyen sokat hímeztem a nagymamámnál a téli estéken, és mennyire szerettem.

6. Karácsonyi üdvölőlap házilag

Az idei karácsony sok szempontól más lesz, mint amit megszoktunk. A nagy családi összejövetelek valószínűleg elmaradnak, és a távoli rokonainkat sem biztos, hogy meg tudjuk látogatni. Karácsonyi sms-nél, vagy telefonhívásnál sokkal személyesebb lehet, ha egyedi üdvözlőlapokat készítünk. A kisebbek matricázhatnak, a nagyobbakat pedig akár megkérhetjük, hogy írják meg ők a család nevében a karácsonyi üdvözletet.

7. Asztaldísz és kísérőkártya

Különböző karácsonyi hangulatú kreatív papírokból (pl. kraft papír, csillámpapír, átlátszó papír) remek ajándékkísérő kártyákat, asztali-, és karácsonyfadíszeket, ablak és lakás dekorációkat készíthetünk. Ebben az esetben már lehet, hogy egy kicsit több egyéni kreativitásra is szükség lehet, de a YouTube-on remek DIY videók érhetők el ebben a témában is, amiből tudunk ihletet meríteni.

A cikket a Tchibo Magyarország támogatta.

Ezek is érdekelhetnek:

11 apróság, amivel adventi hangulatba hozhatod az otthonodat

Így készíts ehető karácsonyfadíszeket

Ezt süsd karácsonyra: pekándiós-narancsos koszorú

Fehércsokis-sütőtökös latte

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

almas-galette

Mennyei fahéjas almás galette

Azért szeretem a galette recepteket, mert könnyen elkészíthetők, így azok is egyszerűen meg tudjál csinálni, akiknek nincs érzékük a sütéshez. Nem számít, hogy mivel van

fuges-turos-taska

Fügés túrós táska

Itt az ősz, és azzal együtt a füge szezon is. Hivatalosan a füge szezonnak októberben van vége, úgyhogy addig használjuk ki hogy most terem ez

paradicsomos-cukkini

Paradicsomos cukkini egytál

Minden évben próbálom minél változatosabban ültetni a zöldségeket és a gyümölcsöket a kertemben, hogy a receptekhez tényleg friss és szezonális alapanyagokat használhassak. Természetesen fűszernövényekből sincsen

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.