Vegán zöldséges csicseri omlett

vegan-csicseriborso-omlett

Szeretek új dolgokat kipróbálni, megismerni új alapanyagokat és íz kombinációkat. Régóta kacérkodtam már a csicseri omlett elkészítésével, és annyira jól sikerült már az első is, hogy a receptjét mindenképp meg szerettem volna osztani veletek. Nem vagyok vegán, de ettől függetlenül nagyon szeretem a zöldség alapú ételeket, és akár hetekig elvagyok hús nélkül. Viszont még nincs túl nagy gyakorlatom a vegán ételek elkészítésében, most tanulom. Pont ezért örültem, hogy nálam járt Császár Fanni, aki nem csak vegán módon étkezik, de ez is a munkája, és megtanított vegán csicseri omlettet készíteni.

Több zöldség, kevesebb hús?

A vegán konyha nem egyenlő az ízetlen saláta levél evéssel, ennél sokkal izgalmasabb. Talán emiatt is rajongok annyira Törökországért, mert ott annyira változatosan tudják készíteni a zöldség és gabona alapú ételeket, hogy hetekig nem lehet megunni.

Viszont még a az út elején vagyok, hiszen én is a hús alapú konyhát hozom otthonról, és a megszokásokból, az ismert alapanyag használatból nehezebb kimozdulni, hiszen mennyivel egyszerűbb(nek tűnik) felverni 3 tojást, felkarikázni egy kis darab kolbászt és rutinszerűen összedobni a kolbászos rántottát, mint egy rakat új alapanyagot beszerezni, és megtanulni más alapokon főzni. De azt gondolom, hogy a komfortzónából kilépni mindig kihívás, és sokat lehet belőle tanulni.

A másik oka annak, hogy szeretném elsajátítani a vegán konyha alapjait, hogy csökkentsem az állati eredetű ételek mennyiségét, hiszen a globális túlfogyasztásnak hamarosan igen nagy ára lesz. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen le akarok mondani ezekről az alapanyagokról és ételekről, de szeretném a súlyát csökkenteni az étkezésimben.

De térjünk vissza a recepthez, ami nekem nagyon ízlett, és ezentúl gyakran el fogom készíteni, és kísérletezni fogok azokkal az alapanyagokkal, amelyekről Fannival beszéltünk.

Vegán gombás csicseriborsó omlett

csicseri-omlett

Csicseri omlett hozzávalók:

  • 150 g csicseriborsó liszt
  • 1 kávés kanál kala namak (fekete) só
  • 1 kávéskanál római kömény
  • 2 kávéskanál kurkuma
  • 1 evőkanál sörélesztő pehely
  • 1 dl növényi tej
  • kb 1 dl víz – de igény szerint kell adagolni, hogy megfelelő állaga legyen
  • só, bors ízlés szerint
  • olívaolaj
  • 1 db kápia paprika
  • 100 g barna csiperke
  • Friss zöld fűszerek: petrezselyem, koriander

Csicseri omlett elkészítése:

  1. Egy serpenyőben kevés olajon megsütjük a felaprított gombát és a paprikát, majd kiszedjük és félre tesszük.
  2. Egy keverőtálba beletesszük az „omlett” száraz hozzávalóit, majd a tejjel és vízzel alaposan elkeverjük. Palacsintatészta állagot kell kapnunk.
  3. Ha szükséges a serpenyőbe tegyünk még egy kevés olajat, majd ha már átmelegedett mehet bele a tészta fele. Közepes hőmérsékleten süssük pár percig, amíg az alja már megszilárdul. Ekkor a mehetnek rá a sült zöldségek, amelyek a lágy tésztába kicsit beleragadnak, és ezután már fordíthatjuk is az omlettet.
  4. Készre sütjük a másik oldalát is, és friss fűszer növényekkel tálaljuk a csicseri omlettet.

Ha kíváncsi vagy, hogy mi hogyan készítettük, akkor nézd meg a videónkat:

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.