7 török étel, amit próbálj ki!

Nagyon szeretem a török konyhát, mert rengeteg zöldséget használnak, amit nagyon sokféleképpen el tudnak készíteni. Szerencsénk volt, mert a szállodában – ahol nyaraltunk – nagyon jól főztek, és mondhatni faltam a török konyhát 🙂 Van néhány kedvenc ételemet, amit mindenkinek tudok ajánlani, aki Törökországban jár, hogy kóstolja meg. Nem kell megijedni, nem csak vegán kaják lesznek a listában 😉

Török konyha, imádlak!

Pár évvel ezelőttig (mielőtt kitört az első zavargás) az egyik barátnőmmel rendszeresen beiktattunk tavasszal egy isztambuli csajos hosszú hétvégét. Imádjuk azt a várost, összehasonlíthatatlan hangulata van! Volt a kiruccanásban városnézés, vásárlás, és helyi étel vadászat.

A fő turista csapásokat kerültük, és inkább azt lestük, hová térnek be a helyiek. Így találtunk rá, egy pici „all you can eat” bisztróra, ahol szinte csak zöldségek voltak sokféleképpen elkészítve. (Egyébként is nagy zöldségfogyasztó vagyok, akár hetekig elvagyok hús nélkül, ha arról van szó.) Természetesen a következő években is mindig megfordultunk ott, és azóta is rengetegszer eszembe jutnak azok az ízek. Itthon hiába keresem a török „éttermek” kínálatában azokat, a közelükbe sem érhetnek a kinti ízeknek.

Ezért volt különösen nagy öröm számomra, hogy a szállodában visszaköszöntek azok a rég vágyott ételek és ízek. Nem csak a zöldség, de a hús és a desszertek is isteniek voltak. (Szerintem pár kiló fel is szaladt, de nem mertem még mérlegre állni 🙂 )

7 kedvenc török ételem

1. Baklava

Lehet, hogy nem édességgel kellene kezdeni a sort, de ebből majdnem hogy korlátlan mennyiséget meg bírok enni. Többféle módon készítik, de a lényeg ugyan az, édes, szirupos leveles tészta, ami dióval, pisztáciával, mogyoróval van rétegezve. Kb. 3 darab után összeragad a szád, de még akkor is eszed, mert nem lehet abba hagyni. Viszont rettentően hizlal.

2. Gözleme

Ez egyfajta lepény, amit egy nagy vaslapon forgatva sütnek és különböző dolgokkal töltik meg. Kerülhet bele darált hús, sajt, spenót, burgonya. Az útmentén rengeteg gözleme árus van, náluk ez egyfajta street food 🙂

3. Köfte

Ez tulajdonképpen húsgolyó, amit akár raguként, vagy faszénen meggrillezve készítenek, Nekem az utóbbi elkészítési mód a kedvencem. Isztambulban ettem először ilyet, és azóta is mindenhol keresem. Általában paradicsomszószt (nem ketchupot!) és joghurtot adnak hozzá és zöldségekkel eszik.

4. Dolma

Töltött zöldség, ami lehet paprika, paradicsom, cukkini, padlizsán. Fűszerezett rizs kerül a zöldségekbe, amit köretként vagy magában, egy kis joghurttal fogyasztanak.

5. Yaprak dolma

Fűszeres rizzsel töltött, göngyölt szőlőlevél, ami elsőre kicsit furcsa lehet, de nagyon ízletes fogás.

6. Simit

Szezámmaggal megszórt pékáru, amit leginkább a perechez hasonlítanék. Főleg reggelire eszik, de napközben utcai árusoknál is lehet vele találkozni. Jól jön, hogy ha nagyon megéheztünk.

7. Maras Dondurma

Ez a tradicionális török fagyi, amit ne úgy képzeljünk el, mint a finom olasz főzött fagyit, annál sokkal „rágósabb” 🙂 A legjobb mégsem a fagyi, hanem az a műsor, amit szolgáltatnak hozzá. Ezt nem lehet elmesélni, ezt át kell élni.

Természetesen itt nem ér végett az ételek sora, mert ott van a rengetegféle sajt, az olíva bogyók,a raguk, levesek… El is döntöttem, hogy kicsit jobban beleásom magam a török konyha titkaiba, és elkezdek kísérletezni, hogy bármikor török hangulatba kerülhessek 🙂

Ha tetszett a bejegyzés, tudasd velem egy lájkkal! 🙂

Sok hasznos és érdekes tartalomért érdemes követned a Facebook oldalamat, recept videókat pedig a YouTube csatornámon találsz. Várlak ott is!

Ezek is érdekelhetnek:

4 grillpác, ha tökéletes végeredményre vágysz! – VIDEÓVAL

Csirke tikka masala Smarta konyhájából

Mediterrán kuszkusz saláta Smarta konyhájából

Fotók: smarta, flickr.com/Anton Pree ; Matt KrausepocketculturesKatie Hunt

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.