Karácsonyi garnélanyárs kakukkfüves fehérboros mártásban 

Vannak tradicionális ünnepi ételek, amit sokszor megszokásból eszünk, vagy azért mert ezt „kell” ilyenkor enni. Tipikusan ez a kategória a hal is, ami leginkább pontyot jelent. Mi van, ha valaki nem szereti? (Például én sem rajongok ezért az édes vízi állatért, inkább tengeri herkenytyű párti vagyok) Akkor is „kell” főzni? Vagy megengedhetjük azt magunknak, hogy a régi szokásokon változtatunk, és inkább olyan ételt teszünk az ünnepi asztalra, amit valóban szívesen főzünk és fogyasztunk?

Családi hagyományok

Emlékszem, hogy amikor gyerek voltam a halászlé és a rántott ponty kötelező eleme volt az ünnepi menünek, pont úgy mint a töltött káposzta és a bejgli. Gyerekként a rántott pontyból ettem egy nagyon keveset, a halászlevet viszont kifejezetten utáltam… pár éve szerettem csak meg, amikor a Tisza parton egy halászcsárdában ismét tettem egy próbát, és sokévnyi kudarc után arra azt tudtam mondani, hogy finom. Azóta is csak ott eszek halászlevet, így ezt a családi hagyományt én elengedtem.

A bejglivel hasonló volt a helyzet, minden évben készült, de úgy igazán senki sem szerette. Volt is egy mondásunk: ‘elmúla a karácsony, de nem múla el a bejgli’. Ettől függetlenül évekig sütötte a nagymamám a bejglit, és még januárban is kínálgatta, mert még mindig volt … én nem sütök.

Persze vannak amik megmaradtak, és én is minden évben készítem, most már a kisfiammal. Ilyen a lekváros linzer, amit a dédnagymamám receptje szerint sütök, a mézes, a mézes-krémes, és anyum töltött káposztája sem maradhat ki a sorból.

Azt gondolom, hogy nem szabad magunkat beleerőszakolni olyan szokásokba, amelyek nem komfortosak és stresszel járnak csak azért mert „szokás” „kell” és „hogy nézne már ki/mit mondanának, ha…”

Van elég stressz, munka egész évben, hogy a karácsony már ne erről szóljon, hanem arról, hogy jól érezzük magunkat, és minőségi időt tudjunk azokkal tölteni akik fontosak, nem pedig a konyha falai közé bezárva töltsük az ünnepet az edények társaságában.

Garnélanyárs kakukkfüves fehérboros mártásban

Éppen ezért egy olyan ünnepi recept ötletet hoztam nektek, amely mindennel együtt maximum 40 perc alatt megvan, ráadásul nem keletkezik sok mosatlan. Ilyenkor az ízek és az érzések fontosabbak, mint az, hogy mennyi időt is töltöttünk annak az ételnek az elkészítésével, ugye? 😉

Hozzávalók (4 főre):

Elkészítés:

A garnélát olvasszuk ki és tisztítsuk meg a páncéljától (nem kell megijedni, ha megfelelőt választunk, akkor az már úgy van előkészítve, hogy 2 mozdulattal meg lehet tőle szabadítani). Húzzuk bambusz nyársra a garnélákat, mérettől függően 4-6 db megy egy nyársra. Tipp: sokkal szebben mutat, ha ellentétes irányba nézve készítjük el a sormintát.

Ha ezzel megvagyunk, akkor tegyünk fel a sós vizet forrni a tésztának – mert innentől kezdve annyi idő alatt végzünk is, amíg felforr a víz és megfő a tészta -, és ha lobog a víz mehet is bele az egész csomag széles metélt.

Egy nagyobb serpenyőbe 2-3 evőkanál olívaolajat felmelegítünk és garnélanyársakat egymás mellé fektetjük, sózzuk és borsozzuk. Körülbelül 2-3 perc alatt rózsaszínre pirul, ekkor megfordítjuk és a másik oldalán is elvégezzük a fűszerezést. Ekkor 8-10 szál friss kakukkfüvet beleteszünk a serpenyőbe, és hagyjuk hogy az ízek kioldódjanak.

Amikor a másik oldala is szép rózsaszín lesz a garnéláknak, akkor hozzá öntjük a fehérbort és további 2 percig még pároljuk. Egy csipesz segítségével a kakukkfű ágakat megfogjuk és „végig simogatjuk” a fűszerrel a garnélákat, majd egy tányérra kiszedjük és félretesszük. (ha nem fér bele egy körbe a garnéla a serpenyőbe, akkor először süssük meg az összes nyársat és csak utána öntsük fel borral. Ekkor a már kiszedett nyársakat is visszatehetjük a serpenyőbe, hogy megkapják ők is az ízeket)

A visszamaradt alaplevet használjuk a szósz elkészítéséhez. Mehet a serpenyőbe a tejszín, a fokhagyma (átnyomva), 1 lime leve, további só és bors ízlés szerint. Néha megkeverjük, és hagyjuk összeforrni kb. 5 perc alatt, ekkor lekapcsoljuk alatta a hőt, kipecázzuk a mártásból a kakukkfű ágakat, helyére beledobjuk az apróra vágott petrezselymet és a vajat. Ezzel elkeverjük, megkóstoljuk, és ha szükséges még sózzuk, borsozzuk, áttesszük egy szószos kiöntőbe és már tálalhatunk is!

A kifőtt tésztát kevés olívaolajjal átforgatjuk, de ezen kívül más nem megy rá, mert a medvehagyma már alapból ad neki egy finom ízt. Ez mehet a tányérra, mellé 2-3 garnéla nyársat teszünk és meglocsoljuk 4-5 evőkanál szósszal. Kevés aprított petrezselyemmel megszórjuk az egészet és egy negyed lime-ot is teszünk mellé.

Próbáljátok ki ezt a receptet, vagy készítsetek bármilyen olyan ünnepi ételt, amilyet szerettek és boldoggá tesz benneteket, mert az ünnep rólunk szól! 🙂

A receptet a Lidl Magyarország támogatta.

Ezek is érdekelhetnek:

Isteni karácsonyi lekváros linzer Smarta konyhájából

Citromos-gyömbéres vajas keksz – indulhat az adventi készülődés?

Ünnepi gránátalmás kacsamell saláta Smarta konyhájából

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.