Csörögefánk – nem csak farsangra

csorogefank

Ahogy szétnézek a közösségi felületeken a farsang jegyében mindenki fánk sütési lázban ég. Szebbnél szebb és gusztusosabb képek kerülnek elő. Ember legyen a talpán, aki ennyi inspiráció után tudja tartani az újévi diétáját és nem csábul el egy adag lekváros, csokis, pudingos, fahéjas cukros… fánknak. Én erős voltam, és „csak” csörögefánkot készítettem, hogy kipipálhassam a farsangi fánk időszakot és nyugodtan nézegethessem a csábító fánk képeket 🙂

Amikor kislány voltam a nagymamám nagyon sokszor sütött csörögefánkot. Ezt jobban szerette készíteni, mert nem volt vele annyi munka, mint a hagyományos fánkkal, hiszen nem kell keleszteni, csak pihentetni egy kicsit. Emiatt persze az év bármelyik napján el lehetett készíteni, mert nem volt kifejezetten farsangi étel, és egy gazdagabb leves után pont elég is volt.

Gondoltam, hogy én viszont ezzel hozom magunkat farsangi hangulatba, mert olajban sült édességet az év más időszakában nem igazán készítek. Tavaly klasszikus lekváros szalagos fánk volt, két éve pedig egy tradicionális kanadai olajban sült kelt tészta – a „hódfarok” – került terítékre.

Csörögefánk, ahogy nagymamán készítette

csorogefank-recept

Hozzávalók:

  • 35 dkg liszt
  • 3 tojás sárgája
  • 1 evőkanál rum
  • 1 evőkanál porcukor
  • 1 csipetnyi só
  • 1 evőkanál tejföl
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 citrom reszelt héja
  • Olaj a kisütéshez

Csörögefánk elkészítése:

  1. A lisztből , 3 tojás sárgájából rumból cukorból a sóból és a tejfölből lágyabb gyúrt tésztát készítünk (ha nagyobb a tojás , még pici liszt kell, hogy ne ragadjon a tészta). Jól eldolgozzuk az anyagokat simára. Letakarva 25-30 percig pihentetjük a tésztát, ezután nagyon vékonyra nyújtjuk.
  2. Derelyemetszővel, (ha az nincs késsel,) kb 3 ujjnyi széles csíkokra vágjuk , ezután a csíkokat rombusz formára vágjuk, közepüket bemetsszük. A vágáson keresztül befordítjuk egyik , vagy mindkét sarkát és forró olajban mind a két oldalát aranysárgára sütjük.
  3. Porcukorral meghinthetjük a csörögefánkot tálalás előtt, és kínálhatunk hozzá sárgabarack lekvárt tunkolósnak.

Ha további édesség receptekre vagy kíváncsi nézd meg a videó receptjeimet is és kövess Instagrammon is!

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.