Ne csak a kalóriát, az összetételt is nézd meg!

Te megnézed élelmiszervásárláskor a termékcímkét? Fontos számodra, hogy az adott terméknek milyen az összetétele, mekkora a tápanyagtartalma, vagy csak megszokásból, esetleg egy vonzó csomagolás alapján választasz? Érdemes ezen a téren is tudatosnak lenni, főleg, ha gyermeked van, és alaposan megnézni a terméket vásárlás előtt! Összegyűjtöttem Nektek, hogy milyen információkra érdemes figyelni a tápanyagtáblázatok esetében.

Nem csak a kalória számít!

Klasszikus fogyókúrás alapeset, amikor kizárólag az ételek kalóriatartalmát vesszük figyelembe, de az élelmiszerek tápanyag-összetételét már nem vizsgáljuk, pedig az is legalább ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb. Többek között ezért is javasolják, hogy ha a testsúlyunkon bármely irányba változtatni szeretnénk, akkor forduljunk dietetikushoz vagy szakorvoshoz, aki segít összeállítani a számukra megfelelő étrendet.

De hogy miért is fontos ez? Azért, mert az ugyanannyi kalóriát tartalmazó ételek, különböző összetételűek lehetnek és ezért nem szabad kizárólag egyetlen információ alapján összeállítani a napi menüt, főleg akkor ha gyermekünk is van és felelősségteljesen szeretnénk az ő napi étkezését megtervezni úgy, hogy az kellően változatos és kiegyensúlyozott legyen.

Ha kíváncsiak vagytok, hogy egy átlagos alsó tagozatos napi energiaszükségletét hogyan lehet megfelelően összeállított étrenddel fedezni, akkor nézzétek meg az 1800 kalóriás napi menü videómat.

Melyik adatot nézzük: 100 gramm vs. 1 adag?

A csomagoláson az összetevőlista mellett, általában táblázatos formában találjuk meg az energiatartalmat és a makrotápanyagok mennyiségét 100 g-ra vagy 100 ml-re vetítve. Ez egy kiindulási pontnak jó, de önmagában nem mutatja meg, hogy egy étkezés során mennyi tápanyagot és energiát is veszünk magunkhoz.

Tanácsos megnézni az 1 adagra vonatkozó adatokat is. Egyrészt ebből kiderül, hogy a gyártó az adott termékből mennyit javasol egyszerre elfogyasztani, és azt is látjuk, hogy ezzel milyen tápanyagból mennyit viszünk be a szervezetünkbe.

Ebből azonban, hacsak nem vagyunk fejszámoló zsenik, nem derül ki, hogy egy adag étellel vagy itallal a napi energiaszükségletünk hány százalékát fedezzük. Ebben segít a gyártók által önkéntesen megadható Referencia Beviteli Érték (RBV), angolul % RI (Reference Intake) feltüntetése, amely az egészséges és átlagos fizikai aktivitású felnőttek számára a 2000 kilokalóriás étrend alapján javasolt bevitelen alapul.

Mik azok a makrotápanyagok?

Ebben a táblázatban makrotápanyagok szintjén is látjuk a mennyiségi értéket és a kapcsolódó energiát, hiszen ahogy már említettem nem mindegy, hogy az adott energia mennyiséget cukorból vagy fehérjéből juttatjuk be. De lássuk, mit is kell tudnunk dióhéjban ezekről a makrotápanyagokról.

Fehérje

A fehérjék elengedhetetlenek, a növekedéshez, fejlődéshez, izomépítéshez, tehát elsődlegesen építik és regenerálják szervezetünket.  Elsődleges fehérje forrásaink a húsok, a halak, a tojás, és a tejtermékek, de a száraz hüvelyesekben, olajos magvakban, gabonákban és zöldségekben is találhatók szervezetünk számára szintén fontos növényi fehérjék.

Szénhidrát

A szénhidrátok energiát szolgáltatnak az agy és izmok számára. Bár a szénhidrátok kapcsán legtöbben csak a cukorra gondolnak, fontos tudni, hogy a keményítő, valamint a megfelelő emésztés számára nélkülözhetetlen rostok is ide tartoznak. Szénhidrátokhoz gabonákból, gyümölcsökből, zöldségekből, száraz hüvelyesekből, olajos magvakból és tejtermékekből juthatunk hozzá.

Szénhidrát, amelyből cukor…

Sok gyártó ezt külön feltünteti a csomagoláson, és érdemes is figyelni rá, mert fontos tisztában lennünk azzal, hogy mennyi cukrot viszünk be a szervezetünkbe.  A WHO ajánlása szerint a napi bevitt energia mennyiségének maximum 10% -a származhat cukorból, a túlsúly és az elhízás elkerülése érdekében.

Zsír

A zsírok, bár elsősorban energiaforrás és -raktárként szolgálnak, számos egyéb szerepük is van. Nélkülözhetetlenek sejtjeink, hormonjaink felépítéséhez, az idegrendszer megfelelő működéséhez, illetve a zsírban oldódó vitaminok felszívódásához is. Az állati zsiradékok mellett a növényi olajok is rendkívül fontosak, hiszen szervezetünknek telített és telítetlen zsírokra egyaránt szüksége van.

Zsír, amelyből telített…

A táplálkozás során fontos figyelni arra, hogy ne csak telített, de telítetlen zsírsavakat is bevigyünk a szervezetünkbe.

Most, hogy a Lidl ‘Címkék nyomában’ kampányában megismertük, hogy mennyi energiát kell naponta bevinnünk és melyek ezeknek az építő kövei, akkor csak egyetlen fontos dolgunk van, hogy ezt a megfelelő arányban tegyük. A napi étkezéseink 40-60%-a álljon szénhidrátokból, 20-30%-a zsírokból és 10-15%-a fehérjéből.

Ha még többet szeretnél a címkékről tudni, akkor olvass tovább itt >>>

A cikket a Lidl Magyarország szponzorálta.

Ezek is érdekelhetnek:

1800 kalória – 5 étkezésben (videó)

Csokis-kókuszos zabkása rohanós hétköznapokra

Mennyei gyümölcsös minitorták gyorsan

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

Hurom-H300-feher-topjuicers

Hogyan válasszunk gyümölcsprést?

A  gyümölcsprés egyre több háztartásban jelenik meg, hiszen az egyik legegyszerűbb módja a több gyümölcs és zöldség fogyasztásának. Én is nagyon régóta vágytam már egy

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.