Mennyei gyümölcsös minitorták gyorsan

Ha visszagondolok a gyerekkoromra, hogy mik voltak azok az ételek, amelyek nem hiányozhattak a húsvéti asztalról, akkor a sonka, a főtt tojás és a ropogós friss zöldségek mellett a gyümölcstorta jut az eszembe. Anyukám 2-3 tortát is sütött, mert sokan jöttek hozzánk locsolkodni, így mindig jutott bőven ebből az édességből, ami nagy kedvencem volt. Mivel a locsolkodás már nem annyira nagy divat, és a gyümölcskocsonyám nem sikerül mindig a legszebbre, ezért egy sokkal egyszerűbb, de ízében legalább ugyan annyira finom receptemet osztom meg veletek.

Ahogy már megszokhattátok tőlem, próbálok amit csak lehet leegyszerűsíteni, hogy ne kelljen napokat a konyhába robotolni, de a végeredményen ne lehessen érezni, hogy az egy „megúszós kaja”. Ebben a receptben is azt szeretem, hogy az alap kis tortácskát akár 2-3 nappal korábban is el lehet készíteni, és amikor megérkeznek a vendégek (vagy csak saját magadat szeretnéd kényeztetni egy kis édességgel), akkor percek alatt be lehet fejezni.

Mini gyümölcstorta húsvétra

Alapjának linzer tésztát választottam, amit a lekváros margarétához szoktam használni, csak most nem formára szaggattam, hanem mini formákba simítottam bele.

Hozzávalók (8 db 10 cm-es torta alaphoz):

  • 250 g Castello fehér liszt
  • 100 g Castello porcukor
  • 100 g hideg Milbona bio vaj
  • 1 egész tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • 1/2 csomag vaníliás cukor
  • 0,2 dl növényi vagy normál tej

Torta alap elkészítése

  1. Alaposan összegyúrjuk a hozzávalókat, 4 részre szedjük, majd legalább fél órát a hűtőben pihentetjük.
  2. Lisztezzük meg a nyújtódeszkát és kb. 3 mm vékonyra nyújtsuk ki a tésztát ovális formára, majd vágjuk ketté.
  3. A darabokat egyesével lisztezett sodrófára tekerjük fel, és óvatosan fektessük rá a kivajazott mini tortaformára, lazán engedjük bele.
  4. Finoman nyomkodjuk bele a formába, úgy, hogy a szélei is szépen belesimuljanak. Óvatosan egy mások formával még belenyomhatjuk a tésztát.
  5. Egy villával szurkáljuk meg a tészta alját, hogy a levegőtől ne púposodjon fel, és 150 fokon, alsó-felső sütésen 12 perc alatt süssük aranybarnára.
  6. Tegyük félre, és várjuk meg amíg teljesen kihűl.

Ha ezzel kész vagyunk, akkor innen jön a dolog kreatív része, a díszítés 🙂 Én már most bogyós gyümölcsöket válogattam össze a Lidl-ben, mert azok az abszolút kedvenceim, és már most jó pár hete itt isteni finom, édes áfonyát és málnát is lehet kapni a pimőr eper mellett. De Természetesen ízléstől és szezontól függően bármilyen gyümölcs mehet rá. Én mindig laktózmentes termékekkel dolgozom, mert tejcukor érzékeny vagyok, ezért jelöltem külön. Ha nálatok nincs a családban laktózérzékenység, akkor dolgozz nyugodtan hagyományos tejszínnel és mascarponeval.

Hozzávalók:

  • 1 üveg Deluxe Raspberry&Peach gyümölcskészítmény
  • Szezonális gyümölcsök vegyesen
  • 1 evőkanál Castello porcukor
  • 100 ml Pilos laktózmentes habtejszín
  • 1 evőkanál Lovilio laktózmentes Mascarpone

Ahogy már említettem, a gyümölcskocsonyában nem vagyok erős, ezért ebben a receptben megfordítottam, és őszibarackos-málnás zselés állagú gyümölcskészítményt választottam a Lidl-ben, és ezzel kentem meg a süteményeket.

Összeállítás:

  1. A gyümölcskészítménnyel vékonyan megkenjük a kosár belsejét
  2. A tejszínt a porcukorral habbá verjük, majd hozzá adjuk a mascarponét, és finoman azt is belekeverjük.
  3. Ha van töltőzsákunk, akkor beletöltjük, hogy könnyebb legyen a díszítés, de töltőzsák nélkül, kanállal is dolgozhatunk. A kosár egyik oldalára teszünk a tejszínes krémből.
  4. A kosár másik oldalát gyümölcsökkel dekoráljuk, és már tálalhatjuk is!

Ha elkészítitek, és feltöltitek a képet Instagramra, akkor jelöljetek meg rajta engem (@smartablog) és a Lidl Magyarországot is (@lidlhu), mert nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a tiétek milyen lett! 🙂

A receptet a Lidl Magyarország szponzorálta.

Kellemes húsvéti készülődést kívánok!

Ezek is érdekelhetnek:

Húsvétra készíts Te is szivárvány salátát!

Expressz sonkás-sajtos vendégváró falatok

Húsvéti sonka pohárban tálalva Smarta konyhájából

Sütés nélküli sajttorta pohárkrémek Smarta konyhájából

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.