Ezeket a helyeket is takarítsd, ha nem akarsz megbetegedni!

Azt gondoljuk, hogy a heti általános takarítás és az évszakonkénti nagytakarítás elegendő ahhoz, hogy tökéletesen tiszta legyen a lakásunk. Azonban vannak olyan helyek és tárgyak, amelyek szinte mindig kimaradnak, és ezek lesznek az igazi baci gócpontok, főleg hogy kezdünk belemenni az őszi-téli betegségszezonba! Készítettem egy listát arról, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket a következő takarításod alkalmával semmiképp se hagyj ki!

Így kerüld el a bacitelepeket a lakásodban!

A padló, a konyhapult, a fürdőszoba mind-mind olyan helyek, amelyeket teljesen természetesnek veszünk, hogy tisztán kell tartani, hiszen koszos cipővel bejövünk, a konyhában főzünk, a fürdőben pedig a mi magunk tisztálkodunk.

Apró tárgyak

De mi a helyzet azokkal az apróbb tárgyakkal, amelyet naponta többször is megfogunk, vagy csak hozzáérünk koszos, kajás kézzel, azokra is gondolunk? Legtöbbször nem, pedig ezek az igazán veszélyesek! Fertőtlenítsd ezeket is rendszeresen, de azért ne ess túlzásba, mert egy tanulmány szerint a túl sok takarítás asztmához is vezethet! Itt is fő a mértékletesség!

kilincsek, főleg a bejárati ajtó és a fürdőszoba

villanykapcsolók, itt is a bejárat melletti, a konyhai, és fürdőszobai kapcsolók lehetnek a legveszélyesebbek

távirányító, amelyet mindenki nyomkod, sokszor kajás kézzel is, amelyet a bacik imádnák

– számítógép, laptop klaviatúra és egér, valamint a telefonok, tabletek kijelzője. (Hányszor van az, hogy a buszon nyomkodod a telefonodat azzal a kezeddel, amivel korábban kapaszkodtál, aztán az arcodhoz teszed… ugye?)

Háztartási készülékek belseje

Szintén sokszor elkerüli a figyelmünket a háztartási készülékeink belsejének tisztasága, mert nem látunk bele. Pedig attól még vidáman buliznak az ételmaradékokban a baktériumok. Legalább havonta egyszer takarítsd át ezeket a felületeket is!

hűtő belseje, különös tekintettel a polcokra és tároló fiókokra

sütő belső falai

mikróba rengeteg étel kicsapódik melegítéskor, azt is rendszeresen el kell távolítani

mosó és mosogatógépeken is érdemes egy-egy tisztítóprogramot lefuttatni, és a látható helyeket áttörölni

porszívóban nem csak a porzsákot kell(ene) rendszeresen cserélni, de a motorvédő szűrőt is tisztítani kell, ha jót akarsz magadnak

vasalóban a kemény víztől vízkőlerakódás lehet, azt is érdemes időnként kigőzölni belőle

Egyebek

Amik még rendszeresen kimaradnak:

lábtörlő kitakarítása, és szükség esetén cseréje (hogy ellása a funkcióját)

– a tisztítókendők, szivacsok fertőtlenítése és rendszeres cseréje

növények leveleinek a tisztítása

sminkeléshez használt ecsetek, szivacsok fertőtlenítése

És ha még nem lenne elég a takarítási tippekből, olvasd el ezeket a bejegyzéseket is:

Asztmát okozhat a túl sok takarítás!

5 háztartási zöld tipp, amelyet Te is meg tudsz valósítani!

Így tartsd tisztán ökosan a fürdőt!

Sportkulacs = bacitanya??? Vagy mégsem?

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, nyomj egy lájkot és legyél tagja Te is a SMARTA Facebook közösségnek!

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.