Gyömbéres sütőtök krémleves Smarta konyhájából

Évek óta rajongok a sütőtök krémlevesért. Őszi időszakban, ha étterembe mentünk és volt az ajánlatban, ezt rendeltem. Azt gondoltam, hogy bonyolult házilag elkészíteni mindaddig, amíg pár éve rá nem vettem magam, és elkészítettem életem első sütőtök krémlevesét. Azóta alig várjuk a sütőtök szezont, mert egyszerűen és gyorsan megvan.

Sütve vagy nyersen?

Vannak receptek, amelyek ajánlják, hogy süssük meg a tököt előre, vannak amelyek nem. Én kipróbáltam mind a kettőt, és sokkal finomabb, krémesebb és édesebb lesz, ha sült sütőtököt használsz. Jöjjön most néhány tipp a sütőtök megsütéséhez. Vágjuk fel kb. tenyérnyi nagyságú darabokra (a magokat távolítsuk el) 180 fokra előmelegített sütőbe tegyük be, amikor el kezd gyöngyözni, akkor tekerjük lentebb 150 fokig és süssük addig, amíg jól megpuhul (ha a villa könnyen belecsúszik, akkor megvagyunk).

Sütőtök krémleves hozzávalók:

  • 1 kg sütőtök megsütve
  • 1 evőkanál vaj
  • 1-2 evőkanál méz (ízlés szerint)
  • 0,5 liter csirke alaplé (kockából is tökéletes)
  • 1,5 dl tejszín
  • 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér
  • szerecsendió
  • só, bors ízlés szerint

Sütőtök krémleves elkészítése

A megsütött sütőtököt meghámozzuk, feldaraboljuk és a felmelegített vajon átforgatjuk. Ha nem elég édes a tök, adjunk hozzá mézet és a reszelt gyömbért. Ha elkezd gyöngyözni mehet rá az alaplé, ha összeforrt, akkor jöhet bele a tejszín, és a fűszerek és a botmixer, amivel krémesre mixeljük. A legvégén ízesítsük a szerecsendióval.

Feltétnek általában kétfélét szoktam készíteni:

1. 10 dkg bacon szalonnát felkockázok és egy serpenyőben ropogósra lepirítom

2. tökmagot serpenyőben illatosra pirítom (vigyázni kell, nehogy odaégjen, folyamatosan kevergessük, amikor már finom illata lesz, akkor van kész)

Tálaláskor egy kevés tökmagolajat öntök rá. Jó étvágyat 🙂

Ha ez a recept tetszett, ezek is érdekelhetnek:

Zabálnivaló sütőtökös muffin Smarta konyhájából

Tápláló brokkolikrémleves Smarta konyhájából

Krémes mediterrán paradicsomleves Smarta konyhájából

További recepteket találsz a blogomon, tippeket ötleteket a Facebook oldalamon.

YouTube csatornámon pedig videókat találsz.

Fotók: Márföldi Eszter, Smarta

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.