Zabpelyhes vágott zsömle recept – fagyasztható!

zabpelyhes-zsomle

Tavasszal többféle péksüteménnyel is kísérleteztem a konyhámban, de a legjobban a zabpelyhes zsömle jött be, amiből azóta is kb. 2-3 hetente sütök egy adagot. Az Instagram oldalamon többször is postoltam erről a zsömléről sztoriban, és annyian kértétek a receptet, hogy most végre mindent pontosan kimértem, szépen lefotóztam, és már itt is van 🙂 Remélem, nektek is annyira be fog jönni ez a recept, mint nekünk.

Zabpelyhes zsömle recept

zabpelyhes-zsomle-recept

Szerencsére az elmúlt pár évben már elég sok élelmiszer tárolási trükk került bele a napi rutinunkba, ami elég jól jött a karatén idején. Az egyik ilyen, hogy a pékárut remekül lehet a fagyasztóban tárolni. Ennek a zsömlének is általában ez az életútja: 2-3 darab kivételével (ami még melegen elfogy :-D) amint kihűlnek, tárolótasakba teszem és mennek a fagyasztóba. Amikor pedig szükség van rá 1-2 óra alatt kiolvad, és pont olyan friss és puha mint sütés után.

Ráadásul a kenyérliszt mellé zabliszt és zabpehely is kerül – csak, hogy ne mindig zabkása készüljön a zabpehelyből 🙂 – , amitől még több rost és tápanyag kerül bele.

Zabpelyhes zsömle hozzávalók:

  • 500 g BL100-as liszt
  • 100 g zabpehelyliszt
  • 50 g + 2 ek apró szemű zabpehely
  • 2 tk só
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 ek méz
  • 150 g görög joghurt
  • 2 dl szűrt víz
  • 3 dkg friss élesztő

Elkészítése:

  • Egy tálba szitáljuk a liszteket és a sót, hozzáadjuk az 50 g zabpelyhet, és elkeverjük.
  • Jöhetnek a nedves hozzávalók: olaj, joghurt, méz, víz és az élesztő.
  • Géppel kb. 10 perc alatt kidagasztjuk. Akkor jó, amikor fényes, homogén, és nem tapad a tál aljához.
  • A tésztát letakarjuk, huzatmentes helyre tesszük 45 percre, amíg megkel kb. a duplájára.
  • A megkelt tésztát meglisztezett gyúródeszkára tesszük, a kezünkkel kilapogatjuk, majd egy nyújtófa segítségével kb, 1,5-2 cm magas, nagyjából négyzet alakú lapot formázunk.vagott-zsomle-keszitese
  • Egy tésztavágó segítségével én 12 részre szoktam vágni, hogy legyenek kisebb és nagyobb zsömlék is. Persze a harc mindig a sarkokról lehulló háromszög zsömlékért megy 🙂
  • Ezeket a kis bucikat, ha még kell egy kicsit kézzel formára alakítjuk, és egy sütőpapírral kibélelt tepsire tesszük, úgy hogy legyen köztük legalább 2-3 cm hely.
  • A tepsit letakarjuk és még 30 percig kelesztjük a bucikat.
  • Amikor megkeltek, egy ecsettel vízzel megkenjük, és a 2 evőkanálnyi  zabpelyhet a tetejükre szórjuk.hazi-zsomle
  • 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük, majd rácsra rakjuk, amíg kihűlnek. Ilyenkor pedig akár már tehetjük is zacskóban vagy zárható dobozban a fagyasztóba.

Ha pedig jól jönne néhány szendvics ötlet is, akkor nézd meg ezt a videómat:

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.