Mitől lesz gyerekbarát egy szálloda?

Minden fiatal szülő szembesül a nagy kérdéssel a nyaralási szezonban, hogy a kisebb-nagyobb gyermekével hová is menjen nyaralni, ahol a gyerek is jól érzi magát és neki sem kell feltétlenül az egész lakást összepakolnia és beszuszakolna egy autóba. Ekkor jön el az a pont, hogy pánikszerűen elkezdik kutatni a netet, hogy melyik szálláshely hirdeti magát baba/gyerek barátnak. A következő kérdés pedig az, hogy melyik helyen ez mit is jelent pontosan, és mennyire lehet ezeket összehasonlítani.

A gyerekbarátság két véglete

Emlékszem, amikor az én csemetém 9 hónapos volt, akkor mentünk el egy bababarát szállodába, hol a leírás szerint sok minden adott volt, de még így is plafonig pakoltuk az autót, a szobába, ami azért nem volt túl nagy, mozdulni is alig bírtunk, de összességében ez tényleg a bababarát szállás volt.

Következő nyáron is szintén ilyen módon kerekedtünk útra, de itt egyik csalódás ért a másik után. A gyerekbarát szálláson volt az étteremben gyerekszék, és egy igencsak lepusztult játszósarok. A gyerek medence vize csap hideg volt, a gyógyvízből meg kizavartak minket.

Gyerekbarát szállás osztrák módra

A harmadik nyarat egy határ menti szállodában töltöttük – Lutzmansburgban. Aki már járt itt tudja mire gondolok. Aki még nem, és meg akarja tudni – és van rá lehetősége -, hogy mit is jelent az 360°-os gyerekbarát szálloda és fürdő, az egyszer menjen el oda.

Nem csak a szobába volt bekészítve alapból wc szűkítő, biztonsági gyerekzár az ablakon, normális ágy leesésgátlóval, külön étterem a gyerekeseknek játszóházzal és animátorral, de még a fürdőben is volt külön szoptatószoba, baba konyha, alvó helyiség és fellépő a mosdóban a csaphoz.

Gyerekbarát szállodai minősítések

Vissza a magyar valóságba, mert azért már itthon is kezd alakulni a helyzet, és van összehasonlíthatósági lehetőségünk arra, hogy a szálloda mennyire felelhet meg az elvárásainknak. Van egy olyan non-profit szervezet hazánkban amelyek minősítik és felügyelik, hogy az adott szálloda megfelel-e a baba/gyerekbarát követelményeknek. A KidsOasis nem nem önbevallásos alapon adja meg a szállodáknak a minősítést, hanem egy 50 pontos kritérium rendszer alapján objektíven értékeli azokat.

A minősítést nem egyerű megszerezni, és ha egy szálláshely megkapta, az nem jelenti azt, hogy örökre az övé, mert rendszeresen tesztelik, ellenőrzik, és újra minősítik a szállodákat. 3 kategóriába (3, 4 illetve 5 szélforgós minősítés) sorolják a helyeket, attól függően, hogy mennyi kritériumnak tudnak eleget tenni.

Nagykövet vagy ellenőr?

Idén azt a felkérést kaptam 7 másik bloggerrel együtt, hogy menjünk el a gyerekekkel és teszteljük a gyakorlatban is, hogy mit jelent egy KidsOasis által minősített szállodában eltölteni pár napot.

Ezennel meg is kezdjük a kirándulásunkat, és elindulunk felfedezni az első szálláshelyünket Vasadon. Ha kíváncsi vagy a tapasztalataimra, akkor kövesd a Facebook oldalamat és az Instagram sztorijaimat is nézd, ahol jönnek a helyi közvetítések, tapasztalások első kézből.

A többi blogger tapasztalatait pedig itt éred el.

Ezek is érdekelhetnek:

Comói-tó gyerekkel

Szezon előtt az olasz csizma sarkában… Megéri???

5 hely, amit keress fel a Bakonyban!

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

Hurom-H300-feher-topjuicers

Hogyan válasszunk gyümölcsprést?

A  gyümölcsprés egyre több háztartásban jelenik meg, hiszen az egyik legegyszerűbb módja a több gyümölcs és zöldség fogyasztásának. Én is nagyon régóta vágytam már egy

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.