Most már értem, hogy miért nem annyira felkapott hely Puglia tartomány, ha nyaralásról van szó, főleg, ha szezon előtt jut eszünkbe felkeresni ezt a vidéket, ahogy mi is tettük. A természeti környezet és a tengerpartok tényleg lenyűgözőek, ha nem nézünk konkrétan a lábunk elé, és elfogadjuk a déli mentalitást, hogy majd minden megtörténik akkor, amikor itt van az ideje.
Bari illata és szaga
Azt tudtam már indulás előtt is, hogy Olaszország dél-keleti csücske nem kifejezetten a külföldi turisták elsődleges célpontja, sokkal inkább a belföldi turizmusra épül, főleg a dél-nyugati része, ahová még tömegközlekedés is csak elszórtan akad, ezért nem érdemes lekésni a ritkán közlekedő buszt.
Fapados járattal bő egy óra alatt el lehet jutni Bariba, amiről ismerőseim ódákat zengtek, hogy mennyire gyönyörű város, és milyen finom „illata” van. Az illat, ami a frissen mosott ruhák illata, valóban egyedi, a narancsvirág keveredik a klasszikus tisztaság illattal, és ez belengi az egész óvárost. Szűk utcák rendben vannak tartva, tisztaság van, és minden utcában akad egy néni, aki készíti az orecchiette tésztát.
Amint egy picit kintebb megyünk a „turista” negyedből, vagy lemegyünk a tengerpartra megjelennek a szeméthalmok, amelyet inkább az igénytelenség, mint a déli szegénység számlájára írnék, de 2 utcával arrább már a makulátlan tisztaságú kirakatok mögött LouisVuitton és YSL kínálja luxus termékeit.
Irány a fehérhomokos part!
A TrenItalia pozitív csalódás volt ismét, mert a járatok menetrendszerinti pontossággal indulnak, tiszták és kényelmesek. Még a pályaudvar mosdója is makulátlanul tiszta, persze meg is kérik az árát, de nincs ezzel baj.
Bari-Lecce útvonalon a vonattal meg tudjuk nézni a jelentősebb turisztikai városokat, mint pl. Monopoli, de nekünk ennél kalandosabb tervünk volt, mégpedig eljutni Sant’Isidoro-ba a fehérhomokos tengerpartra.
Neten kis keresgélés után meg is találtam a busz menetrendet, de a pályaudvaron szembesítettek vele, hogy a busz csak július-augusztusban jár, szezonon kívül kizárólag autóval vagy taxival lehet a célállomásra eljutni. Szállás már le volt foglalva, így más választás nem maradt, 60 euróért a taxi elvitt bennünket a 30 km-re lévő szállásunkra.
Útközben itt is a rengeteg szemét, az összevisszaság és a lepusztult épületek sora szúrt szemet. A tengerpart viszont hozta a katalógus képek alapján támasztott elvárást. Türkiz tenger, fehér homok, 20 m-t be lehet gyalogolni, és még ott is csak épp derékig ér a víz. Az öbölben már májusban is élvezhetően kellemes hőmérsékletű a víz. Mondhatom, hogy kisgyerekekkel maga a paradicsom! Nem véletlenül hívják néhány helyen ezeket a partokat az európai Maldív szigeteknek – bár nem szigeten vagyunk.
Viszont ami a hátránya, hogy ezek mind-mind szabad strandok, amelyeket nem igazán tart karban senki – legalábbis szezonon kívül biztos nem – ezért a partra kisodródó növényi maradvány, a rengeteg apró szemét, ott halmozódik a parton, amely eléggé illúzióromboló. Jó kérdés, hogy ez a „helyi” szemét megtestesülése a tengerben, vagy annak a globális vízszennyezési problémának, amelyről már többször is írtam.
Pár jó tanács, ha Te is erre kalandoznál:
- inkább bérelj autót, mert a tömegközlekedés, ha nem kötött pályás, kiszámíthatatlan
- szezonon kívül a tengerparti részeken még az élelmiszer üzletek is zárva vannak, és az éttermek is csak hétvégén nyitnak ki
- angolul szinte senki sem beszél, készülj a kézzel-lábbal való mutogatásra
- tegyél be egy nagy adag kreativitást és humorézéket, hogy a váratlan helyzetek se rontsák el a nyaralást
A pár napos nyaralás azért elérte a célját, mert a kisfiammal 4 napon keresztül építhettük a homokvárakat a parton anélkül, hogy küzdeni kellett volna a helyért, tudtunk májusban pancsolni a tengerben, és végre együtt tudtunk tölteni pár napot, ami csak a miénk volt 🙂
Ezek is érdekelhetnek:
5 hely, amit keress fel a Bakonyban!
