Mazsolás túrógombóc juharszirupos eperöntettel Smarta konyhájából

Gyermekkorom egyik legkedvesebb étele a túró gombóc volt, de csak az és úgy, ahogy a nagymamám készítette. Lágy volt, tele mazsolával, és bőven volt rajta prézli. Tizenévesen volt néhány elhalt próbálkozásom, amikor gombóc helyett lepény sikeredett, huszonévesen ’ej mi a kő’ lett, végül harmincas éveimben beálltam a nagyikám mellé, hogy megtanuljam, hogyan is kell ezt csinálni. Most pedig megosztom Veletek.

Az eredeti receptet kicsit felturbóztam, kicsit reformosítottam, és megalkottam azt a túrógombócot, amely az én gyermekem egyik kedvence lett. Elég gyakran elkészítem, mert viszonylag hamar megvan, igaz kicsivel több mosogatnivalóval jár, mint például a túrós tészta. A recept leírás nagyon részletes, hogy kezdő háziasszonyok is el tudják készíteni 🙂

Amire szükséged van a túrógombóchoz:

A kamrából:

  • 15 dkg tönkölydara (de a sima búzadara is jó)
  • Mazsola ízlés szerint
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 0,5 dl juharszirup (ha nincs, akkor 1 evőkanál  barna cukor is jó lesz)
  • 1 csipet só a túróhoz, 3 csipet a főző vízbe
  • 20 dkg morzsa (prézli)
  • 3 evőkanál barna cukor

 A hűtőből:

  • 2 db tojás
  • 25 dkg túró
  • 3 evőkanál vaj

 A fagyasztóból:

  • 15 dkg eper

 Ablakból:

  • 1 db citrom reszelt héja

A túrógombóc elkészítés

Gombócok előkészítése:

A túrót a tojással, a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal krémesre elkeverem egy villával, fokozatosan adom hozzá a darát (a tojás nagyságától függően a 15 dkg-nál lehet kicsit kevesebb vagy többre van szükséged, a lényeg, hogy olyan legyen az állaga, hogy még könnyen keverhető legyen, de ne legyen folyós). Ezután teszem bele a mazsolát. Én kb. 2 marékkal szoktam használni. Ha van rá időd, akkor tedd félre a masszát, és pihentesd legalább 1 órát hűvös helyen, ekkor kicsit megduzzad benne a dara, és lágyabb lesz.

Így készül az eperöntet:

Fagyasztott epret kicsit kiengedem, de nem olvasztom fel, mert dermedten könnyebb vágni. Felkockázom, kisebb edénybe teszem, és elkezdem főzni. amikor már összeesik, hozzáadom a juharszirupot, és fedő nélkül kb. 10 percig főzöm alacsony fokozaton.

 A ropogós prézli

A vajat egy serpenyőben megmelegítem, amikor folyós lesz, hozzá teszem a morzsát és elkeverem. Ha nagyon száraznak találod, akkor egy kevés olajat még tehetsz hozzá. Közepes fokozaton, folyamatos kevergetés mellett megpirítom. Az elején nehezebben indul, de ne tévesszen meg, mert könnyen odakaphat. Amikor már pirul, hozzáadom a barna cukrot, és jól összekeverem. Ha kész félrehúzom, amíg megfőnek a gombócok.

A gombóc kifőzése

Forrásba lévő vízbe teszem a gombócokat, és addig főzöm, amíg feljönnek a víz tetejére. Az előkészített masszát legkönnyebben vizes kézzel tudod formázni. Kb. diónyi adagot vegyél a kezedbe, főzés során kb. másfélszeresére dagad.

Ha készen van, mehet a meleg morzsába, forgasd át alaposan, hogy mindenhol érje. Tálaláskor locsold meg az eper öntettel.

Tipp

Vagy bio citrom héját használd, vagy mosd át alaposan szódabikarbónás vízbe, hogy minél több vegyi anyagtól megszabadítsd!

Jó étvágyat! 🙂

Ha túl sok epret olvasztottál ki, készíts belőle házi jégkrémet pillanatok alatt! Katt ide a receptért:

Expressz epres-jeges desszert Smarta konyhájából

További tippekért, recept ötletért kövesd a blogomat a Facebook és Instagram oldalaimat!

Nyomj egy lájkot, ha Te is kipróbálod!

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.