Már a konyhában is a fogyasztói élmény van fókuszban!

Pénteken nyitotta meg a kapuit a Konyhakiállítás, ahol a minden cég, aki számít ebben az iparágban felvonultatta a legújabb készülékeit és megoldásait. A konyha, mint helyiség jelentős szerepváltozáson ment át az utóbbi évtizedben, de ez még csak a kezdet volt. Ma már a konyhai készülékek, konyhabútorok és kényelmi megoldások fókuszába a fogyasztó élmény, és az egyedi preferenciák megvalósíthatósága került. De hogy ez mit is jelent a gyakorlatba, azt már mutatom is!

A 21. századi konyhának már teljesen más funkciókat és szerepeket kell betölteni, mint akár 20 évvel ezelőtt. Az okos otthonok és okos konyhák mellett jelentős szerepet kap a felhasználói élmény. Azt, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban a megtudhatjuk, ha most hétvégén kilátogatunk a Konyhakiállításra. De jöjjön most egy kis ízelítő, hogy számomra melyek voltak a leginnovatívabb megoldások, amiket megismertem a nyitó napon.

Dobd fel a konyhádat színekkel!

Ma már nem kell, hogy egyhangú, jobban mondva egyszínű legyen az konyhád. Akár egy klasszikus minimalista monokróm színvilágba is nagyon jól beilleszthető néhány színes elem, amely egyrészt a tér fókusz pontja lesz, másrészt az egész enteriőr hangulatát meghatározza, és teret enged az ott lakók ízlésének és személyiségének. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy tetszőlegesen kombináljuk a színeket és stílusokat!

A harmónia és az összhang továbbra is elsődleges, de ma már lehetőségünk van akár arra is, hogy a hűtőnk színét anélkül változtassuk meg, hogy kompletten kicseréljük az egészet. A Bosch az idei Konyhakiállításon mutatta be a Vario Stlye hűtősorozatát, amelyet tetszésünk szerint “öltöztethetünk”. 14 különböző színű előlapból válogathatunk, így akár évszakok szerint is tudjuk változtatni a konyhánk hangulatát. Nekem talán a fű zöld és a türkiz variáció tetszett a legjobban.

Ha a kedvenc színünket tovább akarjuk vinni a konyhánkban, akkor színben passzoló csaptelepek közül válogathatunk a Grohe standján. Azon túl, hogy ezek a csaptelepek ragyogó színekben mosolyognak ránk, víztakarékos kivitelüknek köszönhetően segítenek, hogy ne pazaroljuk a vizet.

Ha nem vagyunk ennyire bátrak, hanem csak a kiskészülékeinkkel szeretnénk feldobni a konyhánk hangulatát, akkor érdemes szétnézni a SMEG és a KitchenAid standján is, ahol a legmerészebb színekben is találunk készülékeket!

Ha pedig nem a gépeinkkel szeretnénk színt varázsolni a konyhaszekrények közé, akkor mindenképp látni kell a Sicis standját is, ahol több tucat egyedi és akár extravagáns falburkolat között válogathatunk.

Alakítsd a konyhádat a saját igényed szerint!

Idén a kiállításon több hely jutott a konyhabútor gyártóknak, akik a legnagyobb lelkesedéssel vetik bele magukat, hogy segítsenek formába önteni az elképzeléseinket. Ma már az egyedi és konfekció konyhabútorok között nincs árban akkora különbség, mint akár 10-15 évvel ezelőtt volt, így érdemes elgondolkodni és ajánlatot is kérni arra, hogy hogyan nézhetne ki álmaink konyhája.

A német Balerina Küchen konyhái nagyfokú szabadságot adnak, hogy a különböző konyhai elemeket hogyan rendezed az igényeidnek megfelelően.

Ha nem csak a konyhádat, hanem a lakásod többi helyiségét is egységesen, a legutolsó olasz dizájn szerint szeretnéd berendezni, akkor mindenképpen érdemes a SIL Design standját felkeresni és szemügyre venni a Poliform termékcsalád darabjait.

A Nobilia standja pedig azoknak kötelező program pont, akik számára a rend és a rendszer elengedhetetlen fontosságú a konyhában. A külcsíny mellett olyan tárolástechnikai megoldásokat kínálnak, amelyek segítenek abban, hogy a konyhád ne csak kívülről, de a szekrények legmélyén is rendezett legyen.

Felejthetetlen élmények a kiállításon

Ha már a fogyasztói élmény áll a konyhai trendek középpontjában, akkor mi másra is épülhetne maga az egész kiállítás, mint hogy szórakoztassa a látogatókat! A gasztro szakma legjava vonul fel a kiállításon, hogy szórakoztasson bennünket és élőben leshessünk el tőlük trükköket.

A pénteki programban én magam is színpadra léptem, ahol 3 könnyen és gyorsan elkészíthető sajttorta pohárkrémet mutattam meg, de olyan fellépők jöttek még délután, mint Bereznay Tamás és Marton Adri.

Szombaton is érdemes már korán érkezni, mert Borbás Marcsi időutazásra visz bennünket, délután Bíró Lajos és Jókuti András bemutatja nekünk a Michelin csirkét, és napot Iklódi Dóri egészséges sütijeivel zárhatjuk.

Ha valaki vasárnap érkezik, az sem fog csalódni, hiszen Gréta Konyhájában gluténmentes vegán ebéd készül, délután egy újabb időutazásra invitál bennünket a Gerbeaud és az Onyx, ahonnan a 21. század streetfood világába kalauzol Jancsa Jani, aki elárulja a kézműves hamburgerek titkát.

Természetesen ez nem minden. Ha alaposan szemügyre vesszük a program listát, akkor azt fogjuk érezni, hogy egy nap nem is elég, mert mindenből szeretnénk még egy kicsit többet kapni!

Ezek is érdekelhetnek:

7 konyhai trend, amely meghatározó lesz a 2018-ban

5+1 jó tanács a rendezett konyhához

Hogyan válasszunk főzőlapot? – Érvek és ellenérvek

Modern konyha? Így kezdj neki, hogy ne csak álom maradjon!

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

almas-galette

Mennyei fahéjas almás galette

Azért szeretem a galette recepteket, mert könnyen elkészíthetők, így azok is egyszerűen meg tudjál csinálni, akiknek nincs érzékük a sütéshez. Nem számít, hogy mivel van

fuges-turos-taska

Fügés túrós táska

Itt az ősz, és azzal együtt a füge szezon is. Hivatalosan a füge szezonnak októberben van vége, úgyhogy addig használjuk ki hogy most terem ez

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.