Így tartsd tisztán ökosan a fürdőt!

Ahogy szétnézek a környezetemben, egyre többen vagyunk – főleg anyukák -, akiknek a tudatos életmódba nem csak az tartozik bele, hogy megnézzük mi kerül az asztalra, de az is, hogy mivel mosunk, takarítunk. Sajnos egyre nagyobb gyakorisággal jelennek meg már egész pici korban allergiás bőrreakciók, vagy az ekcéma, ami nálunk is felütötte a fejét 3 hónapos korban, így azóta is extra figyelmet fordítok mindenre, amivel a gyermekem bőre érintkezhet. Ez természetesen megváltoztatta a takarítási szokásaimat is.

Az anyasággal új szemüveget is kapunk

A legtöbb nő akkor kezd el sokkal tudatosabban figyelni a háztartásra, a környezetére, amikor Édesanya lesz. Ennek a változtatási ösztönnek különböző okai lehetnek. Talán a leggyakoribb, hogy anyaként próbálunk lehetőleg mindent megtenni, hogy gyermekünk a legoptimálisabb környezetben élhessen. Beszerzünk új kütyüket, amelyekkel még nagyobb biztonságban tudhatjuk gyermekünket és jobban megnézzük mit vásárolunk, és annak mi az összetevője.

Ezen túl saját bőrünkön megtapasztaljuk, hogy többet kell takarítani, fertőtleníteni és az addig jól bevált vegyszerek már szétmarják a kezünket, orrunkat, arról nem is beszélve, hogy büdös kézzel nem szívesen érünk a kicsihez. És ott van még a jövő miatti aggodalom, hogy gyermekünk milyen környezetben fog felnőni, és keressük a környezetbarát, természetesebb megoldásokat.

5 érv a környezetbarát tisztítószerek mellett

  • A környezetbarát tisztítószerek összetételében semmilyen veszélyes vagy káros anyag nincs, tehát nem kell tartanunk attól, hogy ha Frosch termékeket vásárolunk, akkor formaldehidekkel, borátokkal, foszfátokkal, szerves halogénnel vagy PVC-vel vagy kőolaj származékokkal kerülünk kapcsolatba.
  • Ezzel szemben a felhasznált összetevők között jelentős mennyiségben megtalálhatóak a zöldségekből nyert tenzidek, amelyek természetes anyagok lévén, használat után gyorsan lebomlanak.
  • A Frosch valamennyi terméke bőrgyógyászok által tesztelt, és egyik sem tartalmaz agresszív tartósítószereket. 
  • A környezetbarát tisztítószerek semmilyen állati eredetű összetevőt nem tartalmaznak, és nem tesztelik állatokon!
  • A termékek gyártása során olyan természetes alapanyagokat használnak fel, mint a levendulaolaj, a málna ecet vagy a citrus kivonat. Itt csak a technológia új, de az alapelv ugyan az, mint amit a nagyanyáink is használtak.

5 környezetbarát tisztítószer, amit próbálj ki:

  • Levendulás fürdőszoba tisztító:azon túl, hogy kellemes levendula illatot hagy maga után a fürdőben, kíméletesen, de mégis alaposan eltávolítja az általános fürdőszobai szennyeződéseket és a vízkövet. Akár minden nap használhatjuk, nem fogja a bőrünket kiszárítani.
  • Ecetes vízkőoldó: Ha makacsabb vízkővel kerülünk szembe, akkor érdemes bevetni ezt a természetes, ecet alapú vízkőoldót! Én is meglepődtem, hogy szinte hatékonyabban és szebb végeredménnyel távolítja el akár a több hónapos vízkövet is, mint a vegyszeres társaik.
  • Bioalkoholos wc tisztító: azért szeretem ezt a terméket, mert annak ellenére, hogy nem tartalmaz semmilyen agresszív vegyszert alaposan és látványosan tisztít, és csak a frissesség marad utána.
  • PH semleges általános tisztítószer: ebből mindig legyen otthon, mert bármire használhatod! Annyira gyengéd, hogy akár a folyékony szappant is helyettesítheti, vagy moshatsz is vele szükség esetén. Kíméletessége ellenére hatékonyan eltávolítja a zsíros, olajos szennyeződéseket. Én leginkább felmosáshoz használom, szinte illatmentes.
  • Gránátalmás légfrissítő: az 5 féle légfrissítő közül nekem ez a kedvencem, mert szeretem, ha a fürdőben két takarítás között is friss illat fogad, és nem kell attól tartanom, hogy káros anyagok is felszabadulnak az illatosítóból, mert ebben csak természetes alapú olajak és összetevők vannak.

Ha szeretnél még többet tudni ezekről a nagyszerű, környezetbarát termékekről, amelyeknek még a csomagolása is kizárólag újrahasznosított műanyagból készül, akkor klikk ide >>>

Akciós ajánlatokért és környezetbarát takarítási tippekért érdemes követned a Frosch Facebook oldalát!

Ezek is érdekelhetnek:

Levendulaolaj – ezekre használd!

Te is műanyag hulladékban fürdesz nyaraláskor!?

Okos mosás 5 lépésben – háztartási praktikák Smartától

Kit érdekel a környezettudatosság?

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

Hurom-H300-feher-topjuicers

Hogyan válasszunk gyümölcsprést?

A  gyümölcsprés egyre több háztartásban jelenik meg, hiszen az egyik legegyszerűbb módja a több gyümölcs és zöldség fogyasztásának. Én is nagyon régóta vágytam már egy

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.