Így takarékoskodj a vízzel zuhanyzáskor

Van, aki reggel-este zuhanyzik, van aki minden este beül egy kád meleg vízbe. Amikor pedig kitör a kánikula, akkor a hőségben akár naponta többször is jól esik a zuhanyzás. Egyrészt mint hűsítő alternatívaként vesszük igénybe a zuhanyt. Másrészt meg a saját komfortérzetünket is frissíteni kell időről-időre. Ilyenkor viszont felmerül, hogy mennyibe is kerül nekünk ez a „luxus”, hogy akár naponta 2-3-szor is letusolunk. Hoztam nektek most ötleteket arra, hogy hogyan tudjuk a víz és energiafogyasztásunkat kordában tartani, nem csak a hőségben, de akár hosszútávon is.

Fürdés vagy zuhanyzás?

Azt gondolom, hogy vízfogyasztás oldalról nézve ezt a kérdést, nem kell nagyon mélyen belemenni, hogy egyértelmű legyen, zuhanyzáskor kevesebb vizet használunk, mint fürdéskor. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne élvezzük a csodás kikapcsolódást egy kád vízben. Azonban lehetőség szerint érdemes inkább a zuhanyzást választani. A melegben ráadásul nem is feltétlenül esik jól beülni egy kád forró vízbe, amely mellékhatásként párásítja és fűti is, az amúgy is meleg lakást. 

Ha pedig fürdőszoba felújítás előtt állsz, akkor érdemes mérlegelni, hogy maradjon-e egyáltalán a fürdőkád, vagy zuhanykabinra cserélitek. Nálam mind a kettőre van lehetőség, de nem rég, amikor felújítottam a fürdőszobámat a nagy, kétszemélyes sarokkádat egy sokkal kisebb kapacitású egyszemélyes kádra cseréltem.  

Mennyit fogyaszt a zuhanyod?

zuhanyzas

Ha már tudjuk, hogy zuhanyzással kevesebb vizet használunk el (elméletben legalábbis!), akkor azért érdemes annak is utána gondolni, hogy az otthoni zuhanymegoldásunk mennyi vizet használ. A régebbi, vagy hagyományos konstrukciós csap-zuhany megoldások, akár több, mint 20 liter vizet is átfolyathatnak a rendszeren percenként.

A modernebb kialakítású zuhanyok-csaptelepek estében ez fogyasztás 13-14 liter körül van. A modern fürdőszobákban a legtakarékosabb zuhanyok pedig akár 10 liter/perc alatti vízfogyasztást is tudnak biztosítani. Érdemes végig gondolni, hogy hány fős a család, naponta hányszor zuhanyoztok és mennyit tudtok akár csak azzal megtakarítani, ha kicserélitek a zuhanyt egy modern, víztakarékkosra.

Gyors számítás: 2 fő, napi 1 zuhanyzás, átlag 5 perc – európai statisztikák szerint ez amúgy 8 perc – feltételezve, hogy minden nap tisztálkodunk. Ha hagyományos 20 liter/perces zuhany rendszerünk van, akkor körülbelül 73 m3 víz megy el. Ha ezt lecseréljük egy 10 liter/percesre, akkor ezt a mennyiséget azonnal felezhetjük, tehát kb. 36 m3 vizet fogunk elhasználni. Ha durván 800 Ft/m3-rel számolunk (mindenféle díjat belevéve), akkor éves szinten majdnem 30.000 Ft-ot tudunk megtakarítani forintálisan. Ráadásul a környezetünket és a rendelkezésre álló vízkészleteket is kíméljük.

Tippek a mindennapi zuhanyzáshoz

zuhanyzasi-tippek

A víztakarékos zuhany még csak az első lépés. Jöjjön további néhány egyszerű ötlet arra, hogy mit tudsz még tenni, hogy víztakarékosabban élj, és ne pazarold fölöslegesen a vizet. Lehet, hogy nekünk egyértelmű, hogy folyik a víz a csapból, de a világ egyre több pontján jelent gondot az, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vízhez jussanak, egymás után száradnak ki a víztározók és egyre több területen korlátozzák a lakosság vízfogyasztását is.

Gondolj csak arra, amikor nem is túl régen bejárta a sajtót, hogy Fokvárosban a napi fejenkénti vízfogyasztást 50 literre korlátozták. Ennyi vízből 2,5 percig tudsz zuhanyozni, és akkor ki is merítetted a napi keretedet! Ezért fontos, hogy minél tudatosabbak legyünk már most is, amíg nekünk rendelkezésre áll a víz.

1. Csökkentsd a zuhanyzási időt!

Tudom, tudom sok ember itt frissül fel és ez az a hely, ahol jó esetben magad lehet és se a főnök se a család nem piszkál, de ettől még ne állj 10 percig a zuhany alatt! Ha nem tudod, hogy mennyi ideig zuhanyzol, mérd le, és utána határozd meg, hogy  max. mennyi idő alatt kell végezned. Erre állíts be valamilyen akusztikus figyelmeztetést. Pár hét alatt rögzülni fog a csökkentet idő.

2. Zuhanyzás – úgy, mint a katonák.

Szappanozáshoz, hajmosáshoz ne folyasd a vizet! Vizezd be magad, aztán zárd el a csapot, majd a lemosáskor ismét nyisd meg.

3. Tanítsd meg a gyermekedet is a takarékosságra

Lehet, hogy mi – mostani 30-40-es korosztály – még megússzuk azt, hogy a mi életünkben, itt a Kárpát-medencében vízproblémákkal kell küzdenünk, de elképzelhető, hogy a gyermekeink már nem lesznek ilyen szerencsések. Beszéljetek a víztakarékosság fontosságáról, tanítsátok meg őket is arra, hogy milyen módon lehet ezt a természeti kincset megóvni.

Ha még több tippre vagy kíváncsi, hogy miket érdemes végig gondolni zuhany vásárlás során, akkor nézd meg az erről szóló videómat is:

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.