Hulladékcsökkentést és újrahasznosítást!

A globális mértékű túlfogyasztás, a tonnaszámra növekvő műanyagszemét, az esőerdők kiirtása, a kipusztulás szélén álló állatfajok… és még sorolhatnám azokat az egyre súlyosbodó problémákat, amelyekkel napi szinten szembesülünk. Azok, akik már megértették ezeknek a problémáknak a súlyát próbálnak is érte, ellene tenni, és a mai nap egy újabb lehetőség arra, hogy kicsit elgondolkozzunk azon, hogy mit tudunk tenni azért, hogy ne pusztítsuk el teljesen és végérvényesen az emberi életet (is) a Föld nevű bolygón! 

Több, mint 40, a környezetvédelemhez kapcsolódó világnap van, amelynek a nagy részéről szerintem nem is hallottunk. Ha most végiggondolod, Te hány világnapot tudnál összeszámolni? Bevallom, nekem is csak 5 jutott eszembe hirtelen, pedig a mai nap, március 18.-a is környezetvédelmi világnap, legalábbis tavaly óta. Ez a nap arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet az újrahasznosítás fontosságára is!

Az Újrahasznosítás Világnapja

A teljesen hulladékmentes életmód megvalósítása komoly kihívást jelent, és csak a nagyon elkötelezettek tudják megvalósítani, hogy egy év alatt maximum 1 kis zacskónyi szemetet termeljenek (vagy még annyit sem). Szerencsére nem kell ilyen jó példákért Amerikáig szaladnunk, kis hazánkban is vannak hősnők, akik már megmutatták, hogy ez nem is lehetetlen. Hogy csak kettőt említsek, Tóth Andi, akinek a könyve igazi hiánypótló, magyar viszonyokra szabott útmutató, és Kump Edina, aki előadásokat és kurzusukat tart, hogy minél mélyebben elsajátíthassuk az alapokat.

A hulladékmentes életmód nem megy azonban egyik napról a másikra. Ez is egy folyamat, rengeteg tanulással és megtapasztalással; és mint minden más, itt is a legnehezebb a kezdet, amikor eldöntöd, hogy Te is kiveszed a részed a globális hulladékcsökkentésből és megteszed az első pár lépést a hulladékcsökkentet háztartás irányába.

A hulladéktermelés csökkentésének egyik fontos lépése az újrahasznosítás, amiről a mai nap szól. Arról, hogy hogyan indulj el a hulladékcsökkentés lépcsőin, és mi az 5 legfontosabb lépés arról Houweling Zsófi részletesen beszél az egyik videójában.

Miért fontos az újrahasznosítás?

Az újrahasznosítás mind a háztartásokban, mind ipari léptekben sürgető és fontos kérdés, hiszen, ha valamiből nem kell újat termelni, akkor egyrészt tudunk az erőforrásokkal is spórolni, másrészt csökkenteni tudjuk azt a hulladékmennyiségét, ami a szeméttelepeken végzi.

Ugyan ez igaz a háztartásokra is. Ha csökkentjük az egyszerhasználatos termékek (csomagolóanyagok) bekerülését a háztartásunkba, és az ott lévő dolgokat használjuk újra (pl. kulacs vs. pet palack), akkor nem csak kevesebb szemét keletkezik az otthonunkban, de még a pénztárcánk is hálás lesz, hiszen csökkenhetnek a kiadásaink is.

Újrahasznosítás csak mese vagy valóság?

Természetesen ez így elméletben szép és jó, és mindenki erőteljesen bólogat, utána pedig a boltban nem az újrahasznosított nyomtató papírt teszi bele a kosárba, hanem a szép fehéret, mert hát mégis milyen már a barna papír. Sok esetben úgy vagyunk vele, hogy persze, fontosak az újrahasznosított dolgok, de azt vegye meg más.

És itt el is érkezünk egy kritikus ponthoz: addig éri meg az ipari újrahasznosítás, amíg van rá kereslet, mert bármilyen küldetés tudattal rendelkezik egy vállalat, neki is valamiből ki kell fizetni a dolgozókat és a rezsit. Tehát azzal a fogyasztói döntéssel, hogy legközelebb két termék közül azt választod, amely újrahasznosított alapanyagból készül, leteszed a szavazatod amellé, hogy igenis fontos az újrahasznosítás. Minél nagyobb a kereslet az ilyen termékek iránt szemben az első életét élő termékkel szemben, az egy egységre eső költség akár csökkenni is tud, és így egyre nagyobb mennyiségű hulladékot tudnak ezek a vállalatok újrahasznosítani.

Hiszen, Te hiába gyűjtöd szelektíven a szemetet, és jó esetben ez külön lerakóhelyre is kerül, ha nincsen olyan vállalat, aki ezeket feldolgozza és újrahasznosítsa, akkor a szelektíven gyűjtött hulladék is szemétként végzi.

Tudom, hogy minden mindennel összefügg, és azt várjuk, hogy majd a másik ember megoldja, de ideje felébredni, ha Te ma nem kezdesz el sürgősen változtatni a fogyasztási szokásaidon és az életmódodon, akkor a gyermekeid és az unokáid jövőjét veszed el! Nem a Föld van veszélyben, mert az sok minden túlél, és képes rá, hogy idővel új élet keletkezzen rajta (gondolj csak arra, hogy évmilliókon keresztül éltek dínók, majd egyszer csak kihaltak, de ezzel együtt nem szűnt meg az élet a Földön). Jelenleg arra haladunk, hogy az emberiség saját magát pusztítja el.

Az pedig a Te döntésed, hogy ehhez Te hozzájárulsz, vagy nemet mondasz a globális környezetszennyezésre!

Ezek is érdekelhetnek:

Hazugságra épülő környezettudatosság?

Vajon még meg tudjuk menteni, vagy tényleg itt a vége?

Energiatakarékosság – egyszer minden véget ér?

A toxikus mikroműanyag már a te vérkeringésedbe is bejutott!?

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.