Húsvét előtt és természetesen utána is a sonka és a vendégek vannak központban. Vannak a tervezett vendégek és vannak azok a vendégek, akik csak úgy beesnek, jó esetben legalább egy félórával az érkezés előtt megejtenek egy telefont, hogy jönnek. Ilyenkor kap az ember lánya frászt – legalább is én hajlamos vagyok rá – hogy mivel is kínálja meg őket. Engem legalábbis még úgy neveltek, hogy a vendégeket illik megetetni, megitatni. Erre mutatok most egy expressz megoldást, ami sütéssel együtt 20 perc, de hatásában olyan, mintha órákat töltöttél volna vele a konyhában 🙂 Jöhet a recept?
Nálam a leveles tészta (amit a közeli Lidl-ben is be tudok szerezni) ilyen esetekre a mentsváram. Hűtőben jó pár napig eláll, nem foglal nagy helyet, de ha szükség van rá, akkor 15 perc alatt megsül. Mutattam már nektek belőle kreatív állatokat reggelire, és a spárgát is tök jól be lehet vele tekerni, kisütni és kész is az egészséges házi snack. Most viszont jöjjön a húsvéti vendégváró villámgyors sonkás puffancs.
Gyors sonkás-sajtos falatok húsvétra
Ebben a receptben az a legjobb, hogy ha picit rákészülünk, akkor nem érhet bennünket meglepetés, mert csak a hűtőből elő kell kapni a pár hozzávalót, no meg a muffin sütőformánkat, mert abban készítve lesz ilyen klassz formája a négyzetes leveles tésztának. Ha pedig mégsem jönne váratlan vendég, akkor egy hétvégi reggelinek is tökéletes lesz.
A húsvét miatt egy kicsit én most felturbóztam ezt a receptet, és sima krémsajt helyett a vargányás-szarvasgombás krémsajtot választottam a Lidl-ben, és mennyire jót tett a végeredménynek… hmmm.
Hozzávalók:
- 1 csomag Chef select hűtött leveles tészta
- 1 doboz/10 dkg Deluxe vargányás-szarvasgombás krémsajt
- 10 dkg Deluxe szeletelt bacon mézzel
- 10 dkg frissen reszelt Deluxe Grana Padano sajt
- 1 db tojás
- 4 evőkanál görög joghurt
- 2 evőkanál majonéz
- 2 kávéskanál reszelt torma
- só, fehér bors
- 2 evőkanál friss, aprított petrezselyem
Elkészítése:
- A muffin formákat olajjal kikenjük.
- A leveles tésztát egy pizzavágóval (vagy késsel) 12 (nagyjából) egyforma négyzetre vágjuk, és óvatosan belenyomkodjuk a muffin formába, hogy kis kosarakat kapjunk.
- A bacont apróra felkockázzuk és jól összekeverjük a sajtkrémmel. Minden kosárba teszünk 1 teáskanálnyit a masszából.
- A tojást felverjük, és megkenjük a tészta kilógó részeit.
- A sajtot lereszeljük, és minden kosárkába teszünk egy-egy nagy csipettel.
- 200°C-on 15 perc alatt alsó-felső sütésen aranybarnára sütjük.
- A joghurtból, majonézből, tormából és petrezselyemből mártogatóst készítünk a sonkás kosárhoz, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. Önmagában elég laktató a sonkás puffancs, jót tesz neki, ha valamivel lehet könnyíteni.
Ha elkészítitek, és feltöltitek a képet Instagramra, akkor jelöljetek meg rajta engem (@smartablog) és a Lidl Magyarországot is (@lidlhu), mert nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a tiétek milyen lett! 🙂
Kellemes húsvéti készülődést!
A receptet a Lidl Magyarország szponzorálta.
Ezek is érdekelhetnek:
Húsvéti sonka pohárban tálalva Smarta konyhájából