Vége a hagyományos karórák korának?!

Hétvégén nagy pakolásban voltam, és előkerült a diplomaosztómra kapott karórám. Gyönyörű, elegáns márkás karóra, amibe akkor teljesen beleszerettem. Azt kell, mondjam, hogy örök darabot sikerült választanom akkor, mert ma is bármikor fel lehet venni. Viszont évek óta nem volt rajtam, sőt, amióta 2 éve meg van az okosórám, semmilyen hagyományos óra nem volt a kezemen, pedig van még ezen kívül 2 szép karórám is. Ennek az okán gondolkoztam el, és hogy valóban vége van a hagyományos karórák korának, vagy az okosórák amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mennek is?

Okosóra időszámítás

Az Apple 2015-ben dobta piacra az első okosóráját, ami még nem robbantotta fel az okosórák piacát. Az áttörés, és az okosórák iránti kereslet 2017-ben indult be, amikor már egyre több gyártó jelent meg, nem csak a tech szegmensből, de a divatszakma is beszállt, pl. Michael Kors is piacra dobta az okosóráját. Ez utóbbi márka már a dizájnra is komolyan ráment, nem csak a funkcionalitásra.

2017-ben 41,5 millió darab okosóra került a forgalomba, és az elemzések szerint 2021-re ez a szám eléri a 81 millió darabot! Ennek 2 fő oka van, egyrészt az árak jelentősen estek, másrészt egyre több funkció, és kényelmi szolgáltatás fér bele az egyre kisebb órákba. Sokszor már a telefonunkat sem kell elővenni, ha szeretnénk megnézni egy üzenetet, a pulzusunkat, vagy az időjárást.

Jogosan merül fel, a kérdés, hogy ezek után vajon a hagyományos karóráknak is az lesz a sorsa, mit a butatelefonoknak, amivel csak telefonálni lehetett? Eltűnnek örökre?

A válasz egyértelműen NEM! És hogy miért gondolom ezt?

5 ok, ami miatt a hagyományos karórák velünk maradnak

1. Kényelmes

Ha egy órát valójában a funkciója szerint szeretnénk használni, azaz azért hordjuk, hogy tudjuk mennyi az idő, akkor egy egy olyan klasszikus divatékeszer márka, mint a Cluse órái is tökéletesen megfelelnek a célunknak.

2. Stílusos

Én is sokszor éreztem, hogy egy elegánsabb öltözethez nem passzol sem formájában, sem stílusában az okosórám. Ilyenkor a funkciót érdemes beáldozni a stílus oltárán, és egy lenge nyári koktélruhához inkább válasszunk egyet a lenyűgöző Swarovski karórák közül.

Ez azonban nem csak a nők, hanem a férfiak esetében is fontos szempont lehet, hogy az okosóra mellett klasszikus férfi karóra is legyen a gardróbban, hiszen számukra még inkább limitált a stílusos kiegészítők tárháza.

Egy férfi kiegészítői között jó, ha megtalálható egy klasszikus bőrszíjas darab, egy sportosan elegáns darab és egy vagány, Thomas Sabo férfi karóra is.

3. Időtálló

Egy szép divatékszer óra időtálló, hiszen nem kell azzal számolni, mint a mobiltelefonoknál, hogy 1-2-3 év múlva már nem tudja azt a technológiát, ezért újat kell venni. Egy karórában mindössze időnként elemet kell cserélni, és akár még a gyermekeink és unokáink is hordhatják. Ha nem tudod, hogy mit kérj legközelebb ajándékba, akkor nézz szét a divatékszerbolt.hu karórái között 😉

4.  Diszkrét

Pár éve még azokon a paródián nevettünk, vagy ismertünk magunkra, amikor a nagyszülőkhöz karácsonykor csak a mobil leadásával lehetett belépni. Ma már nem is kell, hogy a zsebünkben legyen a telefon, az okosóra azonnal rezeg, ha bármi történik az online térben.

Azonban vannak azok a helyzetek, amikor nem szeretnénk, hogy a privát, intim pillanatainkat megzavarja egy céges email, vagy egy új like üzenet, ami a tegnapi sült csirkénkre érkezett. Ráadásul, ha egy randira, vagy éppen színházba nem az okosóránkban, hanem egy kifinomultabb darabban érkezünk, mi is jobban át tudjuk magunkat adni a pillanatnak, nem érezzük azt, hogy tízpercenként nyomogatnunk kell az óránkat, nehogy lemaradjunk valamiről, hiszen épp amiatt maradhatunk le a pillanatról.

5. Szentimentális

A karóra több mint egy egyszerű funkcionális időmérő eszköz, szentimentális értékkel is bír. Generációról generációra öröklődnek, ezt adjuk és kapjuk diplomaosztóra, évfordulóra, anyák napjára… Egy karóra, még ha nem is hordjuk minden nap, amikor előkerül, akkor felidéz bennünk egy szép emléket, egy pillanatot, amely meghatározója volt eddigi életünknek. Egy szép, klasszikus karóra az egyik legidőtállóbb ajándék, legyen szó bármilyen alkalomról.

A bejegyzést a divatékszerbolt.hu támogatta.

Ezek is érdekelhetnek:

Ezek 2019 legszebb karácsonyi ajándék ékszerei

C-vitamin: ne csak edd, kend is magadra!

Így szoktam rá a futásra

Ilyen a modern konyha 2020-ban

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.