Tippek a műanyagmentes júliushoz – Te is csatlakozol?

Már nincs olyan hét, hogy ne jönne ki egy újabb tanulmány, vagy valamilyen megdöbbentő adat, hogy mennyire a 24. órának a végén járunk, és már nincs sok hátra, hogy az egyszer használatos műanyaghulladék átvegye az irányítást a bolygónkon. Én remélem, hogy ezek a hírek egyre több embernek nyitják fel a szemét, és egyre többen leszünk tudatos vásárlók, és egyre többen mondunk nemet az egyszer használatos műanyagokra. Ha most kezdenél bele a hulladékcsökkentésbe, akkor csatlakozz a Műanyagmentes július kezdeményezéshez!

Mi az a műanyagmentes július?

2011-ben Ausztráliában volt először ez a kezdeményezés, és tavaly már 170 ország és 120 millió ember csatlakozott ehhez a mozgalomhoz. Mindenki, aki vállalja a kihívást és részt vesz benne, egy hónapon keresztül tudatosan figyel arra, hogy elkerülje az egyszer használatos műanyagokat. 

Sajnos évente 300 millió tonna műanyag hulladékot termelünk, amelyek több száz éven keresztül velünk maradnak, nem bomlanak le, csak felaprózódnak, és mikroműanyagként, a vizeinken keresztül visszajutnak a táplálékláncba. A WWF tanulmánya szerint mára már ott tartunk, hogy havonta egy bankkártyának megfelelő nagyságú műanyagot fogyasztunk el, etetünk meg a gyerekeinkkel, anélkül, hogy tudnánk róla. Ha nem teszünk ez ellen valamit, akkor ez a mennyiség exponenciálisan nőni fog, amelynek beláthatatlan következményei lesznek mind a Földre, mind ránk.

Hogyan tudsz csatlakozni a műanyagmentes július kihíváshoz?

Nem kell mást tenned, mint nem vásárolsz semmilyen olyan terméket, amelynek műanyag csomagolása van, és visszautasítasz minden olyan dolgot, amellyel fölösleges műanyag hulladék keletkezne. Ha pedig tetszik az kihívás, akkor vond be a barátnődet, az édesanyádat, a szomszédodat!

Persze, ez azért nem annyira könnyű, mint ahogy elsőre hangzik, mert a megszokott rutint fel kell adni, és új szokásokat kell kialakítanod. Ha csökkenteni akarod a háztartásodban a hulladékok mennyiségét, akkor kezd azokon a pontokon, amelyek a legkisebb fájdalmat okozzák. Ha az már megy, akkor jöhet az egyel nehezebb. Ha jól jönne néhány tipp ebben a témában, akkor nézd meg a hulladékcsökkentési tippek kezdőknek videómat.

Mivel lehet kiváltani a műanyag csomagolású termékeket?

Vissza egy kicsit a műanyagmentes júliushoz. Jöjjön néhány konkrét tipp, hogy miket kerülj júliusban (és ha rutinná vált, akkor még tovább).

  • Ne vásárolj PET palackos üdítőt és ásványvizet! Nemrég hoztak nyilvánosságra egy tanulmányt, amely szerint az ásványvizek 22-szer több mikroműanyagot tartalmaznak, mint a csapvíz. Ha pedig nem szereted a csapvíz ízét, használj vízszűrőt. De a legfontosabb, hogy ha úton vagy legyen nálad a kulacsod, mert egyre több helyen van lehetőséged ingyenesen újratölteni. Ha pedig jobban szereted az ízesített italokat, készíts limonádét, vagy frissítő smoothie-kat valódi gyümölcsökből!
  • Ne tépkedj zacskót! Szerezz be néhány textilzsákot és menj ezekkel vásárolni! A zöldséget, gyümölcsöt, pékárut nyugodtan tudod ebbe tenni. Természetesen, a textilszatyrodat se felejtsd otthon, hogy elfelejthesd a műanyagszatyrokat!
  • Ne vásárolj előrecsomagolt élelmiszereket! Talán ez az egyik legnagyobb kihívást jelentő dolog, mert nagyon sok boltban nincs friss áru pult, és csak előre csomagolva tudsz húsárut és tejterméket venni. Ha van a közelben piac, hentes, tejbolt, akkor itt az ideje, hogy felkeresd őket, ahova tudod magaddal vinni a műanyag dobozaidat, és kérheted abba a kimért árut!
  • Ne kérj szívószálat! Ez sem egyszerű, mert sajnos a legtöbb vendéglátó helyen automatikusan beleteszik a limonádéba, de még az üdítőbe is a szívószálat anélkül, hogy megkérdeznék, kérsz-e hozzá. Sajnos én is sokszor belefutok, hogy előre elfelejtek szólni, amikor meg már ott van az italba akkor meg már nincs mit tenni. Légy figyelmes és proaktív, ha limonádét kérsz, akkor szólj, hogy a ne tegyenek bele szívószálat. Ha pedig nem tudsz meglenni szívószál nélkül, szerezz be néhány tartós darabot fémből, és vidd magaddal!
  • Saját bögrédbe kérj elviteles kávét! Ha szereted útközben kortyolni a kávét, akkor rendszeresíts neki egy állandó to-go poharat, bögrét, termoszt és abba kérd, ne egyszer használatosba!
  • Ne rendelj házhoz ételt, ha tudod, hogy műanyagban hozzák! Ez megint egy kritikus pont, mert a legtöbb kiszállítócég egyszer használatos, olcsó műanyag tárolókba szállítja az ételt. Ha megkérdezed, hogy miért nem környezetbarátba, egyszerű választ kapsz, mert sokkal drágább és azt a fogyasztó már nem akarja megfizetni. Szóval a legegyszerűbb, ha magadnak készítesz ételt, vagy ha valami másra vágysz, menj inkább te el az étterembe.

Természetesen a listát a végtelenségig tudnám folytatni 🙂 de talán ezek azok a legfontosabb pontok, amelyekkel elkezdheted a hulladék és műanyag csökkentett életmódot. Remélem, hogy Te is csatlakozol!

Ezek is érdekelhetnek:

Nyílt levél minden palackozott vizet fogyasztóhoz

Ne csak a Víz Világnapján legyél víztudatos!

Szívószálmentes augusztus!

Ebbe nem halhatsz bele: hatékony takarítás irritáló vegyszer nélkül!?

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.