Így hozd magad adventi hangulatba!

Az adventi időszak az év talán legkedvesebb időszaka, amikor a lakással együtt a lelkünk is ünneplőbe öltözik. Emlékszem, hogy amikor még egyedül éltem már akkor is fontos volt, hogy a lakást feldíszítsem november végén, és esténként a kisebb-nagyobb fények mellett egy takaróba beburkolózva olvassak vagy csacsogjak a barátnőkkel. Amióta a kisfiam megérezte ennek a időszaknak a báját, azóta ő is lelkesen beszáll a lakásdekorálásba, ami ha rajta múlna már augusztusban elkezdődne.

Adventi készülődés októberben?

A munkám miatt nálunk minden ünnep kicsit hamarabb kezdődik, hiszen az ünnepi videóknak, és recepteknek már októberben neki kell kezdeni, hogy mostanra tudjam hozni az ötleteket és a tippeket nektek. Nálunk már tombol az adventi láz hetek óta és a lakásban a legkülönbözőbb fények világítanak esténként. No meg a házi készítésű adventi naptár is a helyén várja, hogy végre az angyalkák feltöltsék és el lehessen kezdeni a bontogatást.

Ünnepi fények

De ne ugorjunk ennyire előre. Két éve volt egy nagy lakás felújítás nálam, ami mind stílusában, mind színeiben megváltoztatott mindent, így a meglévő dekorációk és fényeknek egy részét is frissíteni kell/kellett. Tavaly döbbentem rá, hogy mennyi minden változott és mennyi különleges és egyedi LED világítás érhető már el. (előtte legalább 10+ éve volt nagyobb beruházásom karácsonyi dekor ügyben, amikor még nem is nagyon voltak LED-es megoldások).

A tavalyi beszerzések után idén is folytattam a fény dekorációk beszerzését, ami 2 üveg gömbbel indult, ami lehet akár asztal dísz, akár hógömb, de még a fára is fel lehet akasztani, mivel a fiam kb. 1 éve lázas hógömb gyűjtésbe kezdett. Így ezeket nem hagyhattam ki.

Ha már a Tchibo Magyarország oldalán jártam a fa rénszarvasok is hamar a virtuális kosaramba kerültek. Ezek a rénszarvasok egyszerűk, nem giccsesek, mégis annyira szerethetőek. Amikor megérkezett a csomag a fiam azonnal szét is szortírozta: a pici az ő szobájába, a nagy pedig az én hálószobámba megy 😀

Persze a klasszikus led izzósorból is került a dobozba. Itt azért bajban voltam, hogy melyiket válasszam. A rénszarvasos izzósor is nagyon kedves, de azért nem akartam túltolni ezt a témát, és alapvetően a konyhámba, a polcra kerestem valami méretben és stílusban is odaillő fényt, ami még a karácsonyi YouTube videókon is jól mutat a háttérben, meg valamilyen apró izzó sort, amelyet pedig a fotózásokkor tudok használni háttérbe.

A konyhai polcdekorációhoz végül egy tollas izzósorra esett a választásom, ami tökéletes lett úgy, hogy minden második után egy dekor tobozt tettem. Azt hiszem, ez jobban illik a konyhám letisztult világához, mint a tavalyi színes, vegyes bazár 🙂

A mini izzókat pedig szinte az összes most készült karácsonyi témájú fotómon láthatjátok megcsillanni a háttérben, mert tökéletes és ünnepi hatást kölcsönöz, de a mindennapokban, a kis műbukszus gömböt is tökéletesen feldobja.

A tavalyi szerzeményekkel együtt azt gondolom, hogy a nappali ünnepi fényárba öltöztetése megtörtént. Jó érzés esténként a villanyt lekapcsolni és élvezni az ünnepi fényeket, és ízeket.

Adventi naptár házilag

Persze az adventhez – ahol gyerek van – az adventi naptár is hozzátartozik, hogy a várakozást és az ünnepi hangulatot fokozzuk. A bolti nyitogatós csoki naptárnál idén kreatívabb megoldást választottam, és hétvégén a fiammal közösen elkészítettük az egyedi adventi naptárát. A csomagban érkezett 24 kis papír tasak, matricákkal, kártyákkal és a madzaggal. Kb. 1,5 órás téli kreatív programnak is megfelelt ez a tevékenység, amire összeraktuk a naptárat.

Ő matricázott és vágta méretre a fonalat, én üzeneteket írtam neki (amit még igaz nem tud elolvasni, de remélem évek múlva, ha a kezébe kerül, akkor örülni fog neki). Majd közösen elrendezgettük a szobájába  a tasakokat.

Most már csak az a dolga az angyalkának, hogy december 1.-jére megtöltse apró ajándékokkal 😀

A cikket támogatta: a Tchibo Magyarország

Ezek is érdekelhetnek:

Citromos-gyömbéres vajas keksz – indulhat az adventi készülődés?

Isteni karácsonyi lekváros linzer Smarta konyhájából

Ünnepi gránátalmás kacsamell saláta Smarta konyhájából

30 látványos dekorációs ötlet karácsonyra

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.