Így néz ki a legmenőbb fürdőszoba 2018-ban

Közeledik a tavasz, lassan kezdeték veszik a költözések és a lakásfelújítások, ami egyet jelent azzal, hogy el kell kezdeni döntéseket hozni. Azok a dolgok okozhatják a legnagyobb fejtörést, amelyeket hosszú évekre kell választani, mint például egy padló burkolatot, egy kádat, vagy akár egy wc-t. Sokszor felmerül, hogy vajon az aktuális trendet kövessük, vagy a saját fejünk után menjünk. Hoztam Nektek néhány példát arra, hogy hogyan is néz ki a modern fürdőszoba 2018-ban, hogy mindenki saját belátása szerint tudjon ebből ihletet meríteni, vagy egyértelműsítse, hogy mit nem akar.

SPA élmény az otthonunkban

Egy túlterhelt nap után jól esne egy kis lazítás, éppen ezért egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok a fürdőszobai megoldások, amelyek a wellness élményt behozzák az otthonunkba.

A spa élmény megteremtése az egész belső tér harmóniájának kialakításával kezdődik, mert hiába van pezsgőfürdőnk, ha jobbra a szennyes halmot, balra pedig a nyitott polcokon uralkodó káoszt látjuk. Ha azt szeretnénk, hogy a fürdőnk a nyugalom, és a megújulás szigete legyen, igazítsunk mindent ehhez.

2018-ban a vízhez kapcsolódó wellness élmény továbbra is a zuhanyban lesz dominánsabb, a különböző zuhany paneleknek köszönhetően, amelyekkel akár privát gőzkabint is ki tudunk alakítani. A kád a csendes relaxálás helye marad. Válasszuk bármelyik megoldást, felújításnál érdemes egy központi vízlágyító beépítésén is elgondolkodni, hogy a víz minél lágyabb, és selymesen simogató legyen.

Bambusz burkolat a fürdőben

A természetes megoldások egyre nagyobb teret hódítani a fürdőszobában is. A 2017-es év nagy visszatérője, a márvány és a mutatós, bár kicsit merész, színes cementlapos burkolatok után itt a bambusz burkolat, amely nem csak a padlón mutat jól, és a kellemes meleg hatásával kényezteti a talpunkat, de még a falra is felmászik. A bambusz nagy előnye, hogy jól viseli a nedves tereket is, így évekig gyönyörködhetünk benne.

Természetes, kő mosdótál

A minimalista fürdőkre jellemző letisztult vonalvezetést előszeretettel törik meg dizájn mosdókagylókkal. Ennek egy teljesen egyedi megoldása lehet – ha nem akarjuk, hogy a szomszédnak is ilyen legyen – , a kő mosdótál, amelyeket egyedileg, kézzel faragnak ki, ezáltal hoznak be egy darabka természetet a letisztult térbe. Garantáltan nem lesz olyan látogatója a háznak, aki nem venné észre ezt a különleges műtárgyat a fürdőben. Ezeknek a daraboknak azonban nem csak a súlyuk, de az áruk is elég tetemes.

High tech wc Japánból

Igen kényes téma, de erről is érdemes pár szót váltani. A japán mellékhelyiség trend kezd egyre nagyobb teret hódítani Európában is. A japán wc-k és wc használati rutin az egyik leghigiénikusabb módja ennek a mindennapos tevékenységnek. Ők nem használnak papírt, hanem vizes zuhanyos lemosással fejezik be a dolgukat. A japán wc nem összekeverendő a wc-be épített bidével, ez a koncepció jóval túlmutat azon.

A Grohe Sensia Arena termékét teljesen egyénre lehet szabni, mind a víz sugár helyét, erejét és hőmérsékletét tekintve, a komfortos végeredményt pedig egy meleg levegős szárítás biztosítja. A folyamatos belső szagelszívás miatt pedig senki sem tudhatja, hogy mi is történt a legkisebb helyiségben.Minden beállítást egy applikáción, vagy a fali konzolon keresztül tehetünk meg. Ráadásul hozzá sem kell érni a wc ülőkéhez, mert az automatikusan nyílik, amikor közeledünk felé. És ezek csak a legfontosabbak a több tucat egyedi megoldásból.

Keskeny tárolószekrények

A fürdőszobai tárolás továbbra is zárt szekrényekben történik, nem úgy mint a konyhában, ahol mindent kipakolunk 2018-ban. Ahhoz viszont, hogy mindenek helye legyen, még a legkisebb fürdőben is, a bútorok is kicsit átalakulnak. Egyre szélesebb választékot találunk a keskeny, de zárható szekrényekből, amelyeket színben nagyon jól lehet illeszteni a monokróm színvilágú fürdőkbe. Fehér csempén a fehér keskeny bútor szinte fel sem tűnik, így optikailag nem szűkíti a teret.

Luxus a köbön, avagy a fürdőben is egyre több a kütyü

A spa élménnyel összefügg, hogy ma már a fürdő is egy teljes értékű élettérré válhat, ha van erre elegendő hely. Egy kényelmes fotelnek épp úgy van létjogosultsága itt, mint egy pult alá épített hűtőnek, ivóvíz automatának, monitornak vagy wireless zenelejátszónak vagy épp egy melegítő fióknak a törülközőknek és köntösöknek, hogy azok ne csak úgy a lógjanak a radiátoron vagy az akasztón, megtörve a tökéletesen megtervezett teret. Egy high tech fürdőből természetesen az okos tükör sem hiányozhat, hogy smink is mindig tökéletes legyen.

Szabadonálló kádak

Ez nem akkora újdonság, de 2018-ban továbbra is a formatervezett, akár színes kádak hódítanak. Ráadásul már az is teljesen elfogadott, hogy a tér közepén áll, nem pedig a sarokban, vagy a falmentén. Az egyszínű vagy monokróm fürdőkben nagyon jó kontrasztot teremthetünk egy színben eltérő káddal.

Réz és fekete kiegészítők

Ahogy a 2018-as modern konyhában megjelennek a sárgaréz kiegészítők, úgy a fürdőben is hódítanak. A jó hír, hogy viszonylag alacsonyabb költségvetésből tudjuk trendivé tenni a fürdőnket, ha csak a pár dolgot cserélünk le. Jellemzően a szekrény fogók, a lámpák, törülköző akasztók testesülnek ebben a színben. Ha nem tetszik, a réz, akkor választhatjuk a matt feketét is, de az már inkább egy kicsit ipari dizájnba vihetiel a fürdőszobánk hangulatát.

Lehet ezeket a trendeket szeretni, vagy éppen fölösleges rongyrázésként megítélni, a döntés úgy is az egyéni ízlésen és lehetőségeken fog múlni!

Borítókép: http://luxurybathrooms.eu/

Ezek is érdekelhetnek:

7 konyhai trend, amely meghatározó lesz a 2018-ban

2018-as trendek a háztartási készülékek piacán

5+1 stresszűző tipp, hogy jól induljon az év!

Már nem divat a masszázskád?

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.