Már tudom, hogy hova mész idén ősszel strandolni!

Aki nem szereti a nyári tömeget, az emberekkel teli medencéket és a hosszú sorokat, annak megérkezett kánaán, azaz az ősz, amikor úgy lehet akár egy hosszú hétvégét eltölteni az ország legtöbb pontján, hogy az tényleg a pihenésről szól. Szerintem rájöttetek, hogy én is az elő és utószezonos pihenés híve vagyok. Ráadásul kifejezetten élvezek az őszi napsütésben üldögélni egy kellemes meleg medencében. Mutatok is erre egy jó példát!

Gyógyvízfüggő vagyok

Az Alföldön nőttem fel, ahol nekem természetes volt, hogy van strand, és a medencében meleg termál víz van. Azt hiszem innen eredeztetem, hogy nekem az az igazi – divatos szóval élve – spa élmény, ahol gyógyvizes medence van, ráadásul lassan közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz a gyógyvizek jótékony hatásait is szeretem kiélvezni.

Ezt a fajta jó értelembe vett vidéki strand nyugalmat találtam meg a siklósi városi strandon, ahol reggel 10-ig mondhatni, olyan érzésünk volt, hogy egy hatalmas privát komplexumunk van, ugyanis a Hotel Castello vendégei már kora reggeltől élvezhetik a strand medencéit – a hotel és a strand egymásra épült. Ahogy reggel a végtelen csendben, a friss levegőn, a már kissé álmos őszi felkelő nap sugarait élvezve üldögéltünk a medencében, éreztem, hogy ez az, ami minden érzékemet egyszerre kikapcsolja és feltölti.

Miért pont éppen Siklós?

Ugorjunk vissza most 2 napot a dolgok folyásában, hogy hogyan is keveredtünk nyitás előtt a siklósi strandra. Aki rendszeresen olvassa az írásaimat, tudhatja, hogy tavasszal felkértek a fiammal együtt, hogy legyünk azon utazó blogger családok egyike, akik tesztelnek néhány, a KidsOasis álltál minősített családbarát szállást. Így volt már szerencsénk Vasadon és a Móron is járni, és úgy tűnik, hogy utolsó utunk Siklósra hozott.

Az odaútban a megérkezés volt a legfantasztikusabb, mert Budapestről azért egy kicsit messze van, ráadásul az M6-os autópálya, hogyan is mondjam, hát elég unalmas. De az a látvány ami fogadott bennünket az autópályát elhagyva, Villány környékének végtelen szőlődombjai, és a rendezett kis falvak, no meg a szálloda megérte az utazást.

Szoba egyedi igényekre szabva

Utazó nagykövetként a kicsit szigorúbb szemüvegemet kellett feltennem, hogy ne csak azt nézzem meg, hogy nekünk mennyire felel meg a szálloda, és mennyire érezzük a családbarát felütést benne, hanem úgy is, hogy ha pici babával vagy kamaszokkal érkezik valaki, akkor ők hogyan tudják érezni magukat. A KidsOasisnek erre van egy külön kidolgozott szempontrendszere, amely alapján minősíti a szálláshelyeket, de tudom, hogy sokat számít a szubjektív valós benyomás is, amellyel akár Neked is tudok segíteni, hogy ez a hely megfelelne-e számotokra.

A standard szobák mérete kellemes, nem érzi magát bezárva az ember, és a gyereknek is van egy kis mozgástere. A családi szoba kombók – összenyitható szobák – pedig az abszolút kényelmet tudják biztosítani, hiszen meg van a lehetőség az együtt létre, de  a szülőknek is van lehetőség a privát szférára. Ez utóbbi az, ami szerintem a legtöbb családi nyaralás után hiányérzetként jelenik meg a párban.

Jól sikerült családi nyaralás volt, de egymással nem tudott a pár foglalkozni, pedig egy nyaralásnak, kikapcsolódásnak ez is része kell(ene), hogy legyen.

Ha a klasszikus családi szoba nem lenne elég, az ifjú autóversenyzőket és hercegnőket a tematikus családi szobák várják 🙂 Azért a hercegnős ágyneműn felül az is nagyban meghatározza az élményt, hogy a gyerek eléri-e a csapot, van-e bili vagy éppenséggel vízforraló. Ebben a szállodában ezekre figyelnek. Nekünk is be volt készítve a fellépő, nem is kellett külön kérni. Pici gyerekkel érkezőknek a kád is fontos, mert a legtöbb modern hotel már csak zuhanyzóval várja a vendégeket, amibe jó pár éve mi is belefutottunk, és az 1 éves gyereket zuhany alatt kellett megfürdetni. Megoldottuk, de a kád egy kis baba esetében lényegesen komfortosabb.

Strand jó időben – rossz időben

Kanyarodjunk vissza a fürdőre. Itt is azt tapasztaltam, hogy a bébitől a kamaszokig, no meg a szülőkig teljesen jól ki tudja szolgálni a különböző igényeket a strand. Igaz, hogy nem egy óriás vizes komplexumról beszélünk, de optimálisan és jól végig gondolva történt meg a kivitelezése. Mind a kinti , mind a benti részen van biztonságos miniknek való, normális méretű medence – sok helyen sajnos egy lábmosónyi teret adnak a babáknak. Akik ennél nagyobbak pedig a benti élménymedencéket és a beltéri csúszdákat tudják birtokba venni. A kamaszokat egy úszómedence várja, a felnőttek pedig a gyógyvízben tudnak lazítani.

Ami szintén pozitív meglepetés volt, hogy a strandon lévő napágyakért nem kell külön fizetni, és teljesen normális áron lehet ebédhez jutni. A klasszikus strand kaják mellett, grill terasz is üzemel nyáron, és van egy kis kifőzde is, ahol napi menüt 1.200 Ft körüli áron lehet kapni, ráadásul a csirke nuggets valóban csirke húsból készül, nem pedig fagyasztott kitudja milyen pép kerül a gyerek tányérjára.

Ha a szállodai ételekről és a játszóházakról is szeretnél többet tudni, akkor nézd meg az ott készült videómat is:Összességben nagyon jól éreztük magunkat a Hotel Castelloban, és az ott töltött kicsivel több mint 2 nap alatt nem is tudtunk mindent kipróbálni, és bejárni a környék adta lehetőségeket. Ha legközelebb arra megyünk, biztosan legalább 4-5 napot szánunk rá.

Ha érdekel az utazás, a gasztronómia és a tudatos mindennapok, akkor csatlakozz a SMARTA Facebook csoporthoz! Ha inkább ezeknek a témáknak a fotós feldolgozását részesíted előnyben, akkor kövesd az Instagram oldalamat! 🙂

Ezek is érdekelhetnek:

Egy gyerekbarát hotel, ahol nem azt kapod, amire számítottál!

Fedezd fel a Közép-Dunántúlt gyerekkel!

Mitől lesz gyerekbarát egy szálloda?

Comói-tó gyerekkel

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.