Hygge otthon 5 lépésben

A pezsgő nyár után, ősszel a természettel együtt, mi is megpihenünk, elkezdünk befelé figyelni, és teret adunk a testi-lelki ellazulásnak. Elkezdjük élvezni újra a habos fürdőt és a kényeztető forró csokit, esténként meggyújtunk egy gyertyát, és puha takaróba burkolózva merülünk bele kedvenc könyvünkbe. Ilyenkor éljük át a dánok által hygge-nek nevezett életérzést.

Mi az a hygge?

A hygge az az érzés, amikor úgy éled meg a pillanatot, a cselekvést, hogy azt teljes mértékben élvezed, boldoggá tesz, jelen tudsz benne lenni, és felölt. Manapság a rohanó, teljesítményorientált és túlterhelt világunkban ez legtöbbször csak egy vágyálom marad, és talán nem is hisszük el, hogy mi meg tudjuk azt valósítani, ami a dánoknak szinte már az életük részévé vált.

A hygge nem egy tevékenység, nem köthető helyhez, időhöz vagy személyhez, de talán a legkönnyebb az otthonunkba becsempészni néhány olyan tárgyat, amelyek megalapozhatják, hogy a lakásunk otthonos és meghitt legyen, ahol akár magunk, akár a családunkkal, barátainkkal együtt megéljük és átéljük a hygge-t. Én a Tchibo Magyarország új, őszi ágyneműi és kiegészítői közül válogattam össze a kedvenceimet, amelyek megteremtették az otthonomban a hygge érzést.

5 lépés a hygge harmóniához

1. Légy offline!

Én, akinek a munkája miatt mindig ’online készültségben’ kell lennem, pontosan tudom milyen nehéz lekapcsolódni az online világról, pedig meg kell próbálni, egy estére vagy akár egy egész hétvégére megszűnni létezni az online térben, és újra felfedezni azt, hogy milyen egy könyvnek az illata, vagy épp egy gőzölgő teát szorongatva a kezünkben hallgatni a kopogó esőcseppeket anélkül, hogy ezt meg akarnánk osztani a közösségi felületeinken. Hidd el, érdemes kipróbálni milyen az, amikor átéled a pillanatot és nem azzal vagy elfoglalva, hogy az Instádra a legjobb képet lődd róla.

2. Vedd magad körbe pihe-puha textilekkel!

Amikor kint egyre hűvösebbre fordul az idő, és újra belebújunk a kötött pulóvereinkbe, akkor érdemes az otthoni puha és meleg textileket is előszedni. Készítsd oda a kanapéra a bolyhos takarót, a puha olvasópárnádat, vedd elő a pamut köntösödet, amely fürdés után jóleső puhasággal ölel körbe, és a meleg zoknik vagy ágycipő is előkerülhet.

3. Használj hívogató fények!

A gyertyák, mécsesek, aromaterápiás készülékek, az apró fényfüzérek mind hozzájárulhatnak a meleg, otthonos érzéshez. Felejtsd el a mennyezeti csillárt, és inkább vedd körbe magad elektromos gyertyákkal, amelyek hangulatukban tökéletesen helyettesítik a valódi gyertyákat, de jóval kevesebb velük a teendő, és ha időzítőt kapcsolsz rajtuk, akkor még amiatt sem kell aggódnod, ha esetleg elbóbiskolsz. A hangulatvilágítással, az ablakra tehető fényfüzérekkel miért várnál karácsonyig? Már most is egyre hamarabb sötétedik, és mennyivel jobb érzés egy ilyen meleg apró fénycsillagokból álló füzér mellett bekuckózni, mint egy durva csillár alatt.

4. Melegítsd fel magad!

Ki emlékszik arra, amikor gyerekként kissé átfagyva, a kinti mókázás után hazaértünk, és egy pohár meleg kakaóval vagy mézes teával várt bennünket édesanyánk, és netalántán még egy tepsi sütemény illata is belengte a lakást? Az egy hygge pillanat volt. Ha emlékszel az érzésre, akkor teremtsd most meg te is ezt! Szerezz be néhány mutatós teás csészét, amelyből élvezet minden korty, vagy egy termo teás üveget, amely akár órákig megtartja a teád hőmérsékletét, így nem kell a takaró alól kibújnod egy újabb csésze teáért megszakítva az olvasás élvezetét. Ha pedig extra fázós vagy, akkor elő nagyanyáink régi módszerét, és tegyél a lábadhoz egy melegvizes palackot! 🙂

5. Vedd elő a téli ágyneműdet!

Az őszi téli hangulatnak nem csak az illatai, de a színei és anyagai is megvannak. Ilyenkor a nyári könnyű takarónkat meleg termopaplanra cseréljük, előkerülnek a föld színekben domináló ágyneműhuzatok. Ha az ilyen hygge pillanatokban nem csak a saját kényelmedre, de a fenntarthatóságra is szeretnél figyelni, akkor válassz ágyneműt és huzatot is tudatosan! A Tchibo Magyarország kínálatában találsz ökológiai gazdálkodásból származó pamutból készült ágyneműket, újrahasznosított alapanyagokból készült paplanokat és párnákat, részben újrahasznosított alapanyagokat felhasználásával készült függönyöket, amelyek választásával Te is hozzájárulhatsz az élhetőbb jövőhöz, ráadásul a Tchibo kizárólag olyan termékeket forgalmaz, amelyekhez műszőrmét használnak, mert nemet mondtak az állati eredetű prémekre.

Ha még több több inspirációra vágysz, hogy milyen kellékekkel dobhatod fel az otthonodat és teremtheted, meg a hygge hangulatot, akkor kattints tovább >>>

A cikket szponzorálta a Tchibo Magyarország

Ezek is érdekelhetnek:

Hulladékmentes ebéd – könnyebb, mint gondolnád!

5+1 stresszűző tipp, hogy jól induljon az év!

Csokis-kókuszos zabkása rohanós hétköznapokra

Sütés nélküli sajttorta pohárkrémek Smarta konyhájából

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.