Dolgozószobájában fogadott az IGAZI Mikulás

Nem kisebb kalandra vállalkoztunk idén decemberben, minthogy meglátogatjuk az igazi Mikulást Lapföldön. Az én bakancslistámon nem szerepelt a találkozás a nagy szakállúval, de a kisfiam már elég régóta kérdezget az igazi Mikulásról, mert aki az oviban járt tavaly, csak egy bácsi volt, aki beöltözött. Gondoltam, talán ez az utolsó év, amikor még tényleg elhiszi, hogy létezik Mikulás, valahol a messzi havasok között, és egy életre szóló élményt szerezhetünk ezzel az utazással.

Irány az Északi Sarkkör!

Még Finnországba se megy fapados járt, nemhogy az Északi Sarkkörön fekvő Rovaniemibe, így maradt a szervezett út, és egy menetrendszerinti járat. Helsinkiben szálltunk át, és összesen 6 óra utazást követően már meg is érkeztünk a Mikulás hivatalos repterére.

Már maga a reptér is egy kis csoda, fények és dekoráció várt bennünket, még a csomag szállító szalag (az az egy, ami van az óriási reptéren) is manósra és rénszarvasosra volt dekorálva.

Maga a város, nem túl izgalmas, de a fő utca rengeteg fenyővel és világító dísszel van dekorálva. A lényeg amúgy sem itt van, hanem Mikulásfalván, ami körülbelül 10 percre van.

Mikulásfalva – a testet öltött mesevilág

A Santa Village egy mese hely, csodás kivilágítással és mesébe illő kis házikókkal, amelyek éttermek és ajándék üzletek. Az egész mini falu közepén viszont ott áll a tornyos ház, amely a Mikulás hivatalos dolgozó szobáját is rejti. (Nem itt lakik, hanem a Fülecske hegyen, itt csak dolgozik! Nálunk ez is nagyon fontos tisztázandó kérdés volt! 🙂 )

Egy titkos átkelőn át jutottunk el a sorba, amely még nem volt túl hosszú, mert korán érkeztünk, így kb. 20 perc várakozás után az egyik manó be is engedett bennünket a hosszú szakállú Mikuláshoz. Gyors lepakolás egy asztalra, majd odaléptünk a Mikulás elé.

Nagyon kedvesen, mosolyogva várt bennünket, pár szót váltottunk – leginkább csak én, mert a kisfiam nagyon megilletődött – majd jött a profi fotó, és már mehettünk is.

A fotót és a videót, ami a dolgozószobában készült, egy kinyomtatott keretes képpel együtt „csupán” 80 euro-ért meg is vehettük, ezzel le is tudtuk a belépőjegy árát is (ingyenes a Mikulás meglátogatása). De ki az, aki nem fizeti ki, ugye?

Mi van a Mikuláson túl?

Ha a Mikulással való találkozás nem lenne elég, akkor az élményt a faluban lehet még pár dologgal fokozni.

Itt van rögtön az első: az Északi Sarkkör átlépése, hiszen a Mikulás háza pontosan a sarkkörre épült, így jó móka ide-oda ugrálni.

Ki lehet próbálni a rénszarvas szánt különböző távolságokban, és a gyerekek motoros szán pályán is tesztelhetik tudásukat.

Meg lehet kóstolni a rénszarvas húst – ami itt tradicionális étel – és a parázson frissen füstölt lazacot. Én az előbbit választottam burger formában. Ízletes hús volt, és bár nem vagyok híve a gyors kajáknak, ez a szendvics pillanatok alatt elfogyott 🙂

Nem csak a kisfiamnak, hanem Nekem is egy életre szóló élmény volt a Mikulás meglátogatása. És most már biztos benne, hogy létezik Mikulás… legalábbis még pár évig, remélem…

Ha kíváncsi vagy még további Lapföldi élményekre, akkor nézz vissza a blogomra és  csatlakozz a Smarta Facebook oldalhoz!

Érdemes a YouTube csatornámra is és megnézni az élmény videómat:

Még több fotót az utazásról, pedig az Instagram oldalamon találsz.

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

Hurom-H300-feher-topjuicers

Hogyan válasszunk gyümölcsprést?

A  gyümölcsprés egyre több háztartásban jelenik meg, hiszen az egyik legegyszerűbb módja a több gyümölcs és zöldség fogyasztásának. Én is nagyon régóta vágytam már egy

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.