Amikor nem (csak) a mosógép a hibás

Miután a szombati első mosásom a tervezett 1 óra 40 perc helyett majdnem 5 óra alatt futott le – és nem először követtem el ezt a hibát – gondoltam, hogy megosztok veletek néhány mosási tippet, hogy gyorsabban és eredményesebben pörögjön ki a hétvégére már hegyekben álló szennyes halom. Azt tapasztalom, hogy vannak olyan típus hibák, amelyeket még akkor is elkövetünk, ha tudunk róluk, de sokszor csak bosszankodunk, és a gépet meg a mosószert hibáztatjuk.

1. Nem fut le a centrifuga program

Ha nem megfelelő mennyiségű vagy típusú ruhával töltjük meg a gépet, akkor szembesülünk azzal – mint most én is – hogy szerencsétlen gép csak szenved a centrifuga programmal, de nem fut le, majd a végén kapunk egy hibaüzenetet, amit persze nem tudunk értelmezni. Két gond lehet:

  • -Vagy nagyon kevés benne a ruha (pl. 1-2 db blúz) és nem érzékeli a gép, hogy van benne súly, amivel dolgoznia kellene. Megoldás: legyen legalább 1 kg ruha a gépben.
  •  Vagy túl robusztus textíliát tettünk bele ami a dobban egy helyre nehezedik (pl. sötétítő főfüggöny vagy nehéz ágynemű) és hiába küzd a gép, nem tudja egyenletesen szétoszlatni a súlyt a dobban, és nem indul el a centrifuga – vagy ha elindul, akkor a mosógép is kimozog a helyéről. Megoldás: érdemesebb az 1 nagy textil mellé, több kisebbet is tenni, hogy legyen ellensúly.

2. Büdös a ruha

Nincs is rosszabb, mint amikor teregetésnél a frissen mosott ruha illata helyett, ázott kutyaszag leng bennünket körbe. A leggyakoribb okai a büdös ruháknak:

  • Túltöltöd a gépet, és nincs a ruháknak tér, hogy megfelelően ki legyenek mosva, így csak a koszos, büdös lében forognak. Megoldás: nézd meg mekkora a maximális töltő kapacitása a gépednek.
  • Csak alacsony hőmérsékleten mosol. A baktériumok imádják a langyos nedves közeget, mert jól tudnak szaporodni. Ha mindig csak 30-40 fokon mosol, akkor a gépedben előbb utóbb megnő a populáció, és a ruhákkal együtt ők is kimásznak és hozzák a szagukat is. Megoldás: a törülközőt, ágyneműt, fehérneműt mosd 60 fokon és pár havonta végezz egy 90 fokos tisztító mosást is.
  • Karbantartás hiánya. mosás után mindig hagyd nyitva a gép ajtaját, akár a mosószer adagolót is kihúzhatod, hogy ne szaporodjanak a baktériumok a gépben. Érdemes időről időre a szűrőt is kitisztítani, mert ha eldugul, akkor a pangó víz igen kellemetlen szaggal jár. Pár havonta futtass le egy gép átmosó programot.

3. Kiömlik a hab

Bosszantó, amikor belépünk a fürdőszobába és a padlón úszik a mosógépből kifolyt vizes hab. Az első gondolatunk, hogy kinyílt az ajtó, vagy gond van a tömítéssel. Nem ez szokott lenni a baj.

  • Túl sok mosószert teszünk a gépbe, mert azt gondoljuk, hogy minél több a mosószer, annál tisztább lesz a ruha. Ez így ebben a formában nem igaz, mert sok minden befolyásolja azt, hogy egy mosószer mennyire hatékony. Minden mosószernek a hátulján feltüntetik, hogy mennyi ruhához, milyen vízkeménység mellett mennyi mosószer kell. Ha túl adagoljuk, akkor a fel nem használt mosószer felhabzik, és ahol tud, távozik. Megoldás: nézd meg mindig a címkét, saccold meg, hogy a ruha súlyát, és tudd az otthonod vízkeménységét. Ha nem tudod, akkor érdeklődj a vízszolgáltatódnál, vagy kérj innen ingyenes vízkeménység tesztert.
  • A mosószer mellé bőven adagolunk másféle szereket is. Azt már tudjuk, hogy hazánkban a víz kemény, tehát mindenki jókedvvel adagolja vízlágyítószert. A gond ott van, ha nem kemény a víz (mert vannak azért régiók, ahol lágy víz van, és ahol központi lágyító van, ott sincs szükség külön lágyító adalékra) de mi a mosószer mellé adunk még bőven ilyen szert, vagy a mosószer mennyiségét nem csökkentjük, azaz nem vesszük figyelembe, hogy nem kemény vízhez kell a mosószer mennyiségét adagolni.
  • Folteltávolítót adalékot használunk. Ha nem lenne elég a sok mosószer, az extra lágyító adalék, mert a foltos vagy extra koszos a ruhánk, ezért még folteltávolítót is adunk hozzá számolatlanul, akkor ott már garantált a habparti.

Megoldás: figyelj a mennyiségekre, hogy ne adagolj túl semmilyen mosószert vagy adalékot.

Ha ezt a pár dolgot betartjuk, akkor nem futunk extra köröket, és időben végzünk a mosással.

Ezek is érdekelhetnek:

Milyen gyakran kell mosni az ágyneműt, a törülközőt, a konyharuhát?

Mosoda: pro és kontra

Okos mosás 5 lépésben – háztartási praktikák Smartától

Eltávolíthatatlan foltok? Itt a megoldás a 12 leggyakoribb foltra!

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.