8 meglepő dolog a Konyhakiállításon
Érintésre nyíló borhűtő, gondolatolvasó kávéfőző, láthatatlan indukciós főzőlap: az idei Konyhakiállításon olyan világszínvonalú újdonságokkal, ötletekkel, termékekkel és megoldásokkal találkozhatsz, melyekkel korábban még soha! A szakma hazai képviselői itt mutatják be először legfrissebb bútoraikat, kis- és nagygép újdonságaikat, eszközeiket a nagyközönség számára. Ha konyhát tervezel, akkor most hétvégén a Budapest Arénában a helyed!
Így néznek ki 2020 legmenőbb fürdőszobái
Az építkezések és felújítások egyik központi kérdése, hogy milyen legyen a fürdőszoba. Egyszerre szeretnénk megvalósítani benne a legmodernebb technológiákat, követve a legújabb dizájn trendeket, mégis megmaradva azoknál a klasszikus kiviteli megoldásoknál, amelyek időtállóvá teszik a fürdőszobát, hogy akár 5-10 év múlva is szívesen lépjünk be ebbe a helyiségbe. Lássuk melyek a meghatározó trendek 2020-ban, amelyekből […]
Legfrissebb konyhai trendek 2019-ben
A tavaszt ígérő első napsugarakkal együtt lassan kezdetét veszik a lakásfelújítások, és az építkezéseken is újra gőzerővel dolgoznak a szakemberek. Ha Te is most kezded el tervezgetni álmaid konyháját, akkor mindenképp olvasd el, hogy melyek azok a legmeghatározóbb trendek, amelyekre érdemes figyelni, melyek a modern konyha jellegzetességei 2019-ben.
Így néz ki a fürdőszoba 2019-ben
Minden évben újabb és újabb trendek jelennek meg a belső építészet, lakberendezés világában is, épp úgy mint a kifutókon. A konyhai vagy a fürdőszobai trendben akkora változások és meghökkentő dolgok azért nem történnek, mint a divattervezők asztalain, itt inkább dinamikák és finom, de egyértelmű irányok láthatóak, amelyek az évek során egymásra épülve, egységben mutatják meg, […]
Mitől lesz modern egy konyha?
Az építkezés és a lakásfelújítás egyik legizgalmasabb és talán a legtöbb odafigyelést igénylő területe a konyha. A napjainkban zajló gasztroforradalom, a különböző diéta irányzatok népszerűsödésével, a minőségi étkezés előtérbe kerülésével egyre több időt töltünk itt, így különösen fontos, hogy ne csak szép, de funkcionális is legyen a konyhánk. Az év eleji konyhai trendek áttekintése után nézzük […]
Szakértői tippek a tökéletes ruhatár összeállításához, és megóvásához
Öltözködésünk egyszerre fejezi ki a személyes stílusunkat, a gondolkodásmódunkat, és tükre aktuális lelki állapotunknak. Nem véletlen, hogy nagy gonddal igyekszünk megtalálni az önkifejezéshez leginkább illő színeket, vonalvezetést és anyagokat, illetve azokat az alapdarabokat, amelyekre tovább építkezhetünk. Igazán jól azonban csak akkor érezhetjük magunkat kedvenc szettjeinkben, ha azok több év távlatában sem vesztenek színükből, minőségükből.
Már a konyhában is a fogyasztói élmény van fókuszban!
Pénteken nyitotta meg a kapuit a Konyhakiállítás, ahol a minden cég, aki számít ebben az iparágban felvonultatta a legújabb készülékeit és megoldásait. A konyha, mint helyiség jelentős szerepváltozáson ment át az utóbbi évtizedben, de ez még csak a kezdet volt. Ma már a konyhai készülékek, konyhabútorok és kényelmi megoldások fókuszába a fogyasztó élmény, és az […]
Modern konyha? Így kezdj neki, hogy ne csak álom maradjon!
A lakás minden helyisége közül talán az egyik legizgalmasabb építkezés és felújítás szempontjából is a konyha. Azon túl, hogy ma már nem egy teljesen elszeparált területről beszélünk, rengeteg innovatív termék és megoldás látott napvilágot az utóbbi 1-2 évben, amelyek gyökeresen megváltoztatják konyhához és gasztronómiához való hozzáállásunkat. Ezzel persze feladva a leckét is, hogy miként is […]
Így néz ki a legmenőbb fürdőszoba 2018-ban
Közeledik a tavasz, lassan kezdeték veszik a költözések és a lakásfelújítások, ami egyet jelent azzal, hogy el kell kezdeni döntéseket hozni. Azok a dolgok okozhatják a legnagyobb fejtörést, amelyeket hosszú évekre kell választani, mint például egy padló burkolatot, egy kádat, vagy akár egy wc-t. Sokszor felmerül, hogy vajon az aktuális trendet kövessük, vagy a saját […]
7 konyhai trend, amely meghatározó lesz a 2018-ban
A dizájn ,a színek és a formák is évről évre megújulnak a divat világában. Nincs ez máshogy a lakberendezésben sem. Vannak olyan örök darabok, mint a ruhatárunkban a „kis fekete”, de vannak olyan dogok is, amik tavaly még trendinek számítottak, viszont érdemes idén ezektől már távol tartanunk magunkat. De vágjunk is bele, hogy mire figyeljünk […]
Tagged FelújításHáztartási_készülékekHáztartási_tippekKonyhaLakberendezésTrend