Citromos-gyömbéres vajas keksz – indulhat az adventi készülődés?

Ahogy átlépünk novemberbe, minden évben elkap az adventi készülődés láza. A kisfiamat hamarabb, mert már szeptemberben le kellett venni egy karácsonyi dekorációkat rejtő dobozt a padlásról és végig nézni a díszeket 😀 Ahogy vége lett a halloweeni csokigyűjtő túrának, másnap már bele is vetettük magunkat az első adag karácsonyi süti készítésébe, de persze csak azért, […]

Isteni karácsonyi lekváros linzer Smarta konyhájából

Ezt a receptet a dédnagymamántól örököltem, aki minden alkalommal, amikor meglátogattuk lekváros linzerrel várt bennünket. Nem volt az a mennyiség, amit ne tudtam volna belőle megenni. Na jó, ez azóta sem változott 🙂 Viszont most már én sütöm minden karácsonykor. Ha klasszikusan finom linzert szeretnél enni, ezt feltétlen próbáld ki!

Meggyes-banános fitt muffin reggelire Smarta konyhájából

Hűvös időben jobban kívánjuk a tartalmasabb ételeket, és megnő az édesség iránti vágyunk is. Mit tehetünk, ha úgy akarjuk élvezni az édes ételeket, hogy közben az alakunkra is vigyázzunk? Helyesen kell összeválogatni az alapanyagokat, amelyekből süteményt sütünk. Mutatom az én egyik kedvenc muffin receptemet.

Túrós-málnás sütés nélküli süti Smarta konyhájából

A nyári melegben nem szívesen kapcsolom be a sütőt, viszont ilyenkor is nagyobb mennyiségben meg tudok enni könnyű, gyümölcsös sütiket. Találtam egy szuper jó receptet, amit egy picit felturbóztam és isteni túrós-málnás lett a vége! Nem kell sütni, csak hűteni, és kibírni azt a kb. 2 órát, amire ehetőre dermed. Gyere, mutatom ezt a gyors […]

Anyák napi ajándékötlet: különleges édes virágcsokor VIDEÓVAL!

Május első vasárnapján az Édesanyákat ünnepeljük, kényeztetjük és lepjük meg valamilyen ajándékkal. Amikor kisgyerekek voltunk, rajzoltunk, énekeltünk, verseltünk, amitől Édesanyánknak sírt. Aztán ahogy nőttünk már nem rajzoltunk, inkább virágot szedtünk, vettünk és kamaszként azt is csak szégyenlősen egy puszi mellett adtuk oda. Majd túl a az első, második… dackorszakon, kicsit már érettebben, elkezdtünk/elkezdünk ismét egyedi […]

Kata meggyes-dobálós sütije

Ki az aki nem szereti a meggyes sütit? Nem hiszem, hogy túl sok ilyen ember akad 🙂 Én egy kicsit úgy vagyok a meggyes sütivel, mint Gombóc Artúr a csokival, jöhet bármilyen formában: rétes, pite, muffin, piskóta…kockában, tekerve, töltve… Ez a recept az összes közül az egyik legkönnyebben elkészíthető, és végtelen mennyiségben fogyasztható reggel, délben, […]

Tagged

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.