5 érv a Grohe termékek mellett

grohe_furdoszoba

Amikor közel egy éve eldöntöttem, hogy belevágok a fürdőszoba felújításba, sok minden kérdéses volt, kivéve az, hogy Grohe szanitereket szeretnék. Szinte a blogom indulásának a kezdetétől együttműködöm a márkával. 5 év alatt nagyon sok mindent megtudtam róluk, valamint az innovatív technológiáikról. Most összegyűjtöttem, hogy mi az 5 ok, ami miatt érdemes a Grohe márkában gondolkozni, […]

9+1 szuper cucc az igazi bekuckózós hangulathoz

Az idei advent sokkal lassabb lesz. Kevesebb karácsonyi vásár, több társasjáték. Kevesebb utcai forralt bor, több lélekmelengető tea. Kevesebb utcán csatangolás, több otthonlét. Lehet ezen bosszankodni, de lehet egy új kalandként is elfogadni, és megpróbálni kihozni a helyzetből a legjobbat. Próbáljuk meg a dolgok jó oldalát nézni, találjuk meg a pozitívumokat, és vegyük magunkat körbe […]

7 gyerekbarát DIY ötlet az ünnepi készülődéshez

Alaposan megcsappantak a program lehetőségeink, és ilyenkor extra kreativitásra lehet szükségünk, hogy aktívan töltsük a hétvégéket, főleg, ha gyermekünk is van. Szerencsére az adventi és a karácsonyi készülődés sok lehetőséget tartogat, amivel két legyet üthetünk egy csapásra: lefoglaljuk a gyermeket, és az otthonunkat ünnepi hangulatba hozhatjuk, ami jelen esetben a lelkünknek is biztosan jót fog […]

11 apróság, amivel adventi hangulatba hozhatod az otthonodat

Nálam minden évben hamarabb kezdődik az ünnepi hangulat, hiszen már jóval karácsony előtt elkezdem készíteni a karácsonyi recepteket, és az ajándék ötlet ajánlókat, így a lakás nálunk már november elején ünnepibe öltözik, amit a legkevésbé sem bánok 🙂 Az adventi időszak annyira varázslatos, hogy szerintem ilyenkor, november elején már nyugodtan elkezdhetjük a készülődést, mert karácsonyig […]

Szűrve, nem palackozva!

A #műanyagmentesjúlius kapcsán rengeteg jó tanácsot kaphatunk, hogy hogyan tudunk kevesebb hulladékkal, főleg műanyag hulladékkal teljes értékű életet élni, hiányérzet nélkül. Ez a hónap remek lehet arra, hogy azok, akik még csak ízlelgetik a hulladékcsökkentést és a hulladékmentes életformát inspirációt kapjanak, hogy hogyan induljanak el. Akik pedig már elindultak, ilyenkor újabb lendületet vehetnek, és az […]

Milyen klímát vegyek? – 5 tipp a választáshoz

Az egyre szélsőségesebb időjárás miatt nyaranta gyakrabban és hosszabb ideig tartó hőhullámokkal kell megbirkóznunk. Míg 30 évvel ezelőtt még azt se nagyon tudtuk, hogy mi az a légkondi, ma már egyre több háztartásban szinte alaptartozék, és olyanok is rászánják magukat egy klíma vásárlásra, akik sokáig úgy gondolták megvannak nélküle. Azonban ha szeretnénk, hogy hosszú éveken […]

Tényleg egy légtisztító a megoldás az allergiára?

allergia_legtisztito

A pollenallergia egyre több ember életét nehezíti meg. Nálunk 2 évvel ezelőtt ütötte fel a fejét, és azóta tudom, hogy mennyi kellemetlenséget, kialvatlanságot, és ebből adódóan feszültséget is okozhat a parlagfű virágzása. A mi sztorinkat az egyik videómban már elmeséltem. Most azt szeretném veletek megosztani, hogy miért hasznos egy légtisztító, és hogyan segít csökkenteni az […]

Vezetékes vagy vezeték nélküli porszívót válasszunk?

Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a vezeték nélküli porszívók, a gyártók is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek ezekre a készülékekre, de vajon takarítási végeredményben tudják ugyanazt nyújtani, mint a vezetékes készülékek? Összegyűjtöttem, hogy mik az előnyei ezeknek, illetve melyek azok a szituációk, amikor jobban járunk, ha maradunk a klasszikus vezetékes porszívóknál.

10 alapélelmiszer helyes tárolása

elelmiszerek-tarolasa

Miután a boltok bizonyos élelmiszerekből már ki is fogytak, és nagyon sokan több hétre vagy akár hónapra való élelmiszert halmoztak fel kihívást jelenthet ezen élelmiszerek tárolása. Érdemes ezeket helyesen tárolni, hogy fel is tudjuk őket használni ha odakerülünk, és ne a kukába végezzék. Összegyűjtöttem 10 alap élelmiszerünk helyes tárolási módját, hogy ne pénzkidobás legyen a […]

8 meglepő dolog a Konyhakiállításon

Érintésre nyíló borhűtő, gondolatolvasó kávéfőző, láthatatlan indukciós főzőlap: az idei Konyhakiállításon olyan világszínvonalú újdonságokkal, ötletekkel, termékekkel és megoldásokkal találkozhatsz, melyekkel korábban még soha! A szakma hazai képviselői itt mutatják be először legfrissebb bútoraikat, kis- és nagygép újdonságaikat, eszközeiket a nagyközönség számára. Ha konyhát tervezel, akkor most hétvégén a Budapest Arénában a helyed!

Tagged

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.