5+1 élethelyzet, amikor jól jön egy babaőrző

Az édesanyák életét egyre több modern kütyü könnyítheti meg, amelyet sokan fölösleges nagyzolásnak tartanak, pedig jobban belegondolva sokat segíthet, és nem csak a kezdeti időszakban. Az én kisfiam lassan már 4 éves, de a környezetemben nagyon sok barátnőmnél most érkezik az első, második vagy harmadik baba, és ebből kifolyólag, – és mert korábban már írtam […]

A luxus és a technológia randevúja

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom 2017-es frankfurti ISH hangulatát, akkor azt mondanám: Letisztult elegancia a részletek dominanciájával, amelyet körülölelnek a a legutolsó technológiai újítások. A fürdőszoba az ISH-n egyértelműen a kikapcsolódás, az otthoni wellness szigete, sokkal inkább az élményre mint a funkcionalitásra törekszik.

Okos párásítás a gyerekszobában

Télen sajnos nem sok család ússza meg a felső légúti megbetegedést, amely a gyerekeket különösen megviselheti. Vannak eszközök, amelyek azért segíthetnek, illetve könnyebbé tehetik ezt az időszakot, főleg ha megfelelő levegőkezelő készüléket használunk. Korábban már itt írtam róla, hogy milyen készüléket találunk ilyen célra, és mikor melyiket érdemes választani. Most a hidegpárásítót veszem górcső alá, […]

Okosságok a gyermekszobában

Az elmúlt pár év annyi újszerű, smart megoldást hozott a mindennapokba, hogy sokszor csak kapkodom a fejem. Csemetém nem rég töltötte a 4-et, így még tiszta emlékeim vannak a bébi időszakról, és a kütyükről, amiket vásároltam még várandósan, hogy biztonságba tudjam. Akkor sem volt könnyű a választás, de most aztán tényleg anya/apa legyen a talpán, […]

Lesd meg Te is kis kedvenced titkos életét!

Az idei év egyik legaranyosabb animációs filmje, a ’Kis kedvencek titkos élete’ sok állattartót elgondolkoztatott, hogy vajon az ő cicája, kutyája, madara mit is művelhet napközben, amíg a család dolgozik. Most vége lehet a találgatásoknak, hogy ki tépte szét a tollpárnát, ki rágta meg az új cipőt, vagy épp ki ette meg az asztalon felejtett […]

Amikor a rangos nemzetközi kiállításból zsibvásár lesz, avagy mi történik az IFA utolsó napján

A nagy nemzetközi vásárok első napján ott lenni, és először találkozni az újdonságokkal fantasztikus élmény.  Az utolsó napon viszont akár kincses bánya is lehet annak, aki szemfüles és szeret alkudozni.  Ha kíváncsi vagy, hogy Európa legnagyobb háztartási és szórakoztató elektronikai vásárán mit csinálnak a német nyugdíjasok cekkert húzva maguk után, akkor olvass tovább.

5+1 innovatív kütyü, ami nem hiányozhat egy női otthonból

Az idei IFA nagyon sok új megoldást és jövőbe mutató technológiát vonultatott fel. A látogatók csak kapkodták a fejüket, vágyakozással nézték és örömmel próbálgatták ki az újdonságokat, amikor a márkák képviselői bemutatták legújabb fejlesztésüket. Nehéz lenne megmondani mi volt a leglenyűgözőbb, de íme az én listám azokról a készülékekről, amelyeket szívesen látnék az otthonomban.

Mindet vittek az okos készülékek Berlinben az IFA-n

Európa legjelentősebb háztartási készülék vásárán Berlinben a nagy márkák egymásra licitáltak az okos megoldások terén. Egyszerre nyűgözött le és gondolkodtatott el, hogy pár éven belül milyen gyökeresen átalakulhat a háztartásunk, amikor ezek a technológiák már széles körben, mindenki számára elérhetőek lesznek.

Tagged

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.