Karácsonyra mobil helyett walkie talkie-t a gyerekeknek?!
Amikor gyerekeknek gondolkozunk karácsonyi ajándékon egyszerre vagyunk könnyű és nehéz helyzetben is. Egyik oldalon hatalmas a kínálat, és rengeteg mindennek megörülünk, de a másik oldalon nem szeretnénk fölösleges kacattal meglepni a gyermekünket, ami csak pár napig érdekes. Ráadásul egyre nehezebb a technikai fejlődéssel is lépést tartani, és megtalálni az egyensúlyt a hasznos és a még […]
Így szoktam rá a futásra
A rendszeres testmozgás az utóbbi pár évben igencsak elmaradt. Nem mondom, hogy nem voltak periódusok, amikor belelendültem valamilyen sportba, de pár hét vagy hónap után ilyen-olyan okokból kifulladt. Tudom, hogy csak akarás és jó időbeosztás kérdése, de szabadúszó anyukaként túl sok a változó a mindennapokban, nehéz előre tervezni, és akár másokhoz csatlakozva tudatosan mozogni. Viszont […]
Ezt hallgasd! – wireless fülhallgató teszt
Emlékszem, hogy milyen nagy dolog volt, amikor a ’90-es évek első felében a kazettás walkman fém alapokon nyugvó – amibe mindig bele akadt a hajam – gyári fülhallgatóját le lehetett cserélni fülbedugós diszkrétebb eszközre. Sokat szenvedtem vele, mert nem illeszkedett igazán a fülembe bármilyet vettem, de nem igazán érdekelt. Azóta eltelt több, mint 20 év, […]
Ezt ne hagyd otthon, ha síelni mész!
Ha az időjárás is úgy akarja, lassan beindul az igazi síszezon és a téli sport szerelmeseinek nincs megállás! Én csak óvatos hobbi síelő vagyok, főleg amióta a gyermekemet is próbálom rászoktatni erre a klassz sportra, éppen ezért, ha nagyobb társasággal indulunk el, mindig nehézkes a kommunikáció a sípályán, hogy a csapat ne essen szét teljesen. […]
Te tudod, hogy mit csinál a gyermeked a nyári szünetben?
A nyári szünidő sokszor fejtörést okoz a szülőknek, hogy hogyan is oldják meg a gyerkőcök felügyeletét, hogy megmaradjon mindenkinek a szabadsága, de ezért a kontroll is meglegyen. Óvodás és a kisiskoláskor talán a legkritikusabb ilyen szempontból, amikor a gyermek részéről felmerül már az önállósodási vágy, de a szükséges veszélyérzet még nem alakul ki teljesen, és […]
5+1 élethelyzet, amikor jól jön egy babaőrző
Az édesanyák életét egyre több modern kütyü könnyítheti meg, amelyet sokan fölösleges nagyzolásnak tartanak, pedig jobban belegondolva sokat segíthet, és nem csak a kezdeti időszakban. Az én kisfiam lassan már 4 éves, de a környezetemben nagyon sok barátnőmnél most érkezik az első, második vagy harmadik baba, és ebből kifolyólag, – és mert korábban már írtam […]
Mobil helyett Walkie talkie!?
Te el tudod képzelni az életedet mobil nélkül? A gyerekednek hány évesen veszel/vettél mobilt? Hegyek között jártál már úgy, hogy nem volt térerő? Külföldi utazáskor a barátokkal nem szeretnéd, ha elszállna a telefonköltséged? Vizes extrém sportot űzöl ahová a mobilodat nem tudod magaddal vinni? A mai mobil világban vannak helyzetek, amikor jól jöhet egy régi […]
Okos párásítás a gyerekszobában
Télen sajnos nem sok család ússza meg a felső légúti megbetegedést, amely a gyerekeket különösen megviselheti. Vannak eszközök, amelyek azért segíthetnek, illetve könnyebbé tehetik ezt az időszakot, főleg ha megfelelő levegőkezelő készüléket használunk. Korábban már itt írtam róla, hogy milyen készüléket találunk ilyen célra, és mikor melyiket érdemes választani. Most a hidegpárásítót veszem górcső alá, […]
Okosságok a gyermekszobában
Az elmúlt pár év annyi újszerű, smart megoldást hozott a mindennapokba, hogy sokszor csak kapkodom a fejem. Csemetém nem rég töltötte a 4-et, így még tiszta emlékeim vannak a bébi időszakról, és a kütyükről, amiket vásároltam még várandósan, hogy biztonságba tudjam. Akkor sem volt könnyű a választás, de most aztán tényleg anya/apa legyen a talpán, […]
Tagged GyerekszobaMotorolaSmart_megoldásÚjdonságok