Milyen páraelszívót vegyek? – Ezeket nézd meg, mielőtt vásárolsz!

Ma már elképzelhetetlen a modern konyha páraelszívó nélkül, főleg amióta a konyha része lett az élettérnek, és a legtöbb ember amerikai konyhás megoldásban gondolkodik. Ahhoz, hogy a páraelszívó tényleg az elvárásaink szerint működjön pár dolgot érdemes alaposan megnézni vásárlás előtt. Ha most vagy lakásfelújítás, vagy építkezés előtt mindenképp olvasd el a cikket.

Viszlát pára!

A páraelszívó a főzés során keletkező párát és az abban lévő szagokat szívja ki a lakásból. Ne keverjük össze a szagelszívóval, és ne várjuk azt, hogy egy rántott hús – sült krumpli ebédnek nem maradnak érezhető nyomai, viszont jelentősen kevesebb, mint a páraelszívó nélkül.

Tartalomhoz a formát

A választásunk során a páraelszívó dizájnja mellett gondoljunk a technikai tulajdonságokra is, illetve a saját főzési szokásainkra is, és ez legyen az elsődleges választási elv. Tehát a tartalomhoz keressünk formát!

Alapszabály, hogy mindig a főzőlap méretéhez igazodjon a páraelszívó szélessége, legalább akkora, vagy egy kicsivel nagyobb legyen. A szabvány szélesség méretek: 50 cm, 60 cm, 70 cm, 90 cm és 120 cm.

Kivitel szerint lehet kihúzható (amely a szekrénybe van rejtve), falra szerelhető és szigetelszívó.

Ezekből is látszik, hogy a kombinációk sora számtalan, így első körben a technikai adatokra koncentráljunk.

Megfelelő páraelszívó megfelelő kivezetéssel

Talán az első és legfontosabb az, hogy hogyan tudjuk a páraelszívó kivezetését megoldani, mert hiába vásárolunk egy nagy teljesítményű modellt, ha nem megfelelő a kivezetés, nem lesz kielégítő a végeredmény.

Mit is jelent ez a gyakorlatban? Az elvezető cső átmérője 15 cm-es legyen, és az elvezetés se legyen hosszabb 2-3 m-nél, mert ha hosszabb a levegő útja, vagy szűkebb a cső átmérője, az rontja a szívás teljesítményét. Egy átlagos, 60 cm széles fali elszívó teljesítményének legalább 400-550 m3/órának kell lennie.

Amit szintén szem előtt kell tartanunk, hogy külső kivezetéses páraelszívó esetén biztosítanunk kell a levegő utánpótlást. TIPP: amikor használjuk a páraelszívót, nyissuk ki résnyire a helyiségben azt az ablakot, amely a legtávolabb van a tűzhelytől, így biztosítsuk a megfelelő levegő utánpótlást.

FONTOS! Nyílt égésterű kéménybe kötött fűtőberendezéssel egy légtérben ez a bekötési mód nem alkalmazható!

A méret határozza meg a teljesítményt

Ahhoz, hogy megfelelő teljesítményű páraelszívót válasszuk, számoljuk ki mekkora a teljes helyiség nagysága.  A páraelszívókat minimálisan 6 szoros légcsere számra választjuk, maximálisan pedig 12 szeresre. Tehát számoljuk össze, hány négyzetméter az a tér ahol a páraelszívó üzemel. Beleértve a boltívvel vagy nyitott ajtóval kapcsolódó étkezőt és egyéb helyiségeket is. Ezt szorozzuk meg hattal és tizenkettővel.

Mekkora is legyen akkor?

  • 10-15 m2-hez minimum 150-250 m3/h
  • 15-20 m2-hez minimum 250-300 m3/h
  • 20-30 m2-hez minimum 350-500 m3/h
  • 30-40 m2-hez minimum 500-600 m3/h
  • 40-50 m2-hez minimum 600-800 m3/h
  • 50-60 m2-hez minimum 800-1000 m3/h

Gyártótól függően 3 vagy 1 számot adnak meg arra vonatkozóan, hogy mennyi levegőt képes az elszívó szállítani. Ha 3 van, az utolsó adja a fenti számításnak az összehasonlíthatósági alapját. Ha csak 1, akkor az mindig a 3. számadat lesz.

Pontosan mit is jelent ez a szám? Azt jelenteti, hogy beszerelve a motor a páraelszívóba és kivezetve mennyi párát szállít el 1 óra alatt. Az összehasonlíthatóság miatt a kivezetés hossza kétszer 1 méter és van benne egy 90°-os könyök.

Ha mind ezekre figyelünk, biztosan nem nyúlunk mellé. A formát és kivitelt pedig az egyéni ízlés és a konyha stílusa határozza meg.

Ha tetszett nyomj egy lájkot és oszd meg! 🙂

Ha porszívóvásárláshoz is jól jönne pár tanács, olvasd el ezt is: Milyen porszívót vegyek? Ezeket a kérdéseket gondolod végig vásárlás előtt!

További tartalmakért és hasznos információkért kövesd a Facebook és Instagram oldalamat!

Fotók: pixabay.com 

Tetszett? Oszd meg te is:

Facebook
Email
Pinterest

Népszerű bejegyzéseim

Ne maradj le!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs spam, viszont lesz sok olyan háttérinfó, amit máshol nem osztok meg!

Összes bejegyzés

Kategóriák
IGEN! Még több SMARTA

Ezek is érdekelhetnek

citromkrem

Citromkrém, amire tuti rákattansz!

Ha egyszer megérezzük a frissen szedett citrom illatát, aromáját és zamatát, akkor arra biztosan egy egész életre rákattanunk. Azonban a friss citrom élményért legalább a

immunerősítő-shot

Természetes immunerősítő ital

Télen a szervezetünk egészségéért sokat tehetünk egy kis tudatossággal és némi odafigyeléssel. Nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül a tányérunkra és a poharunkba. Egytra immunerősítő

FAHÉJAS-SZILVÁS-SÜLT-ZABKÁSA

Fahéjas-szilvás sült zabkása

Sokan azt mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nálam nem maradhat ki a reggeli, ha más nem egy tápláló kávés smoothie-t készítek magamnak.

Ez a weboldal sütiket használ! A sütik weboldal működéséhez és az olvasó szokásokhoz kapcsolódó anonim adatokat biztosításához szükségesek a tájékoztatónak megfelelően. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.